Sose tudtuk, hogy a Lotus Elise az összes kabrió közül a leggyorsabban kinyitható tetejű. Viccet félretéve, ennek a kettes sorozatnak a tulajdonosa komolyan felkavarta a Reddit egyik fórumát videójával, melyen a brit sportkocsi szempillantás alatt kabrióvá válik. A felhasználók örömére az esetet egy Owlcam vette fel, amely mindkét irányba rögzít.

Mi történt pontosan? Miközben az Elise elkezdett gyorsulni, a tető elülső retesze letört, aminek következtében a hátsó is megadta magát, így a tetőlemezt a levegőbe repítve. A tulajdonos szerint három mögötte érkező autó felett is átrepült, szerencsére egyiküket sem találta el.

Végül mindenféle károkozás nélkül a biciklisávon landolt, és bár sikerült összeszedni, a tulajdonos szerint komolyan sérült, és kb. 2000 dollár (nagyjából hatszázezer forint) lenne a javítása. Állítása szerint, ha lesz új tető. az már szénszálas lesz, és nem ez lenne az első módosítás, hisz a Toyotától beszerzett motort tavaly tavasszal egy feltöltővel lepte meg.

 

Jelenleg nem tudni, mi okozta a tető lerepülését, de nincs kizárva, hogy rosszul lett felszerelve. Nagyjából 10 perccel a baleset előtt rakta fel a tetőlemezt, és pár perce indult el a bekövetkeztekor saratoga springsi otthonából.

Ha van tanulsága az esetnek, az az, hogy mindig nézzük meg kétszer, hogy sportkocsink teteje megfelelően van-e rögzítve, hacsak nem akarjuk, hogy a Redditen Halálos Iramban-viccek tárgyai legyünk.


A Lotus Evija a világ első elektromos hiperautói között gurulhat majd aszfaltra. Az alábbi videó többek között a lenyűgöző teljesítményről is árulkodik.