A BMW bejelentette, hogy az új 4-es sorozat a tesztelés végső fázisába ért, amit egy, a lap alján megtekinthető galériával kísértek. Mérnökeik a váz utolsó simításait végzik a BMW müncheni kutatóközpontját körülvevő utakon.
Miután a telet a svéd Arjesplog, a francia Miramas és egyéb más települések tesztpályáin töltötte, a prototípus most hazatért. A BMW szerint a 4-es kupé karosszériája a legegyedibb lesz, melyet eddig építettek, és „lélegzetelállító vezetési élményre” számíthatunk tőle. Az alapnak számító 3-as szedánhoz képest 0,015-tel kisebb a légellenállási együtthatója, 57 mm-rel alacsonyabb, és súlypontja is 21 mm-rel alacsonyabban van.
A jobban bedöntött első kerekek és a 23 mm-rel szélesebb hátsó nyomtáv a 4-es sorozat kupéjának jelentősen élesebb kezelést biztosít, amit a megnövelt oldalirányú gyorsulás is segít. A BMW azt is közölte, hogy kiváló kényelmet biztosít az új modell mindennapi ingázás és hosszabb utazások esetére egyaránt.
A motorválaszték szintén az új 4-es sorozat sportos szellemét hivatottak tükrözni. Ennek csúcsán az M440i Coupe áll majd, melyben egy 374 lóerős, 3,0-literes sorhatos turbómotor dolgozik. Ez a hajtáslánc egy 48 voltos enyhehibrid rendszert, egy 48 voltos indítógenerátort és egy második akkumulátort is tartalmaz, melyek könnyítik a motor munkáját.
Az elektromos teljesítménylöket 11 lóerővel segíti a gyorsítást. A motorhoz egy nyolcsebességes Steptronic Sport váltó és az xDrive intelligens négykerék-meghajtású rendszer csatlakozik. Az M440i xDrive Coupe kezelését az M-részleg által fejlesztett differenciálmű, fékek és a 18 colos kerekek is segítik.
A BMW elektromos autókra való átállásának előfutára, így egyik legfontosabb darabja a BMW Concept i4, mely márciusban hivatalosan is bemutatkozott, többek között ezzel a videóval: