Néhány éve csak pletykákat lehet hallani azzal kapcsolatban, hogy egyszer megérkezik a zászlóshajó szerepet betöltő modell, ám most úgy tűnik, végre tényleg történhet valami.

A francia gyártó még 2016-ban mutatta be Cxperience névre keresztelt, kissé futurisztikus formát öltő tanulmányát. A Citroën akkor egyértelművé tette, hogy szándékában áll egy hasonló modell elkészítése, ám ezt követően csak teltek az évek, és se egy tesztelés alatt álló példányt, se egy új prototípust nem láthattunk a gyártótól.

Most azonban megtört a csend, ugyanis Laurence Hansen, a márka termék- és stratégiafelelőse megerősítette, hogy a Citroen mérnökei az elmúlt időszakban is folyamatosan dolgoztak az autón, ami remekül néz ki.

„Két dolgot elárulhatok. Az egyik, hogy az autó létezik, nagyon is létezik, a másik pedig, hogy fantasztikusan néz ki, lenyűgöző személyisége van. Egy igazi Citroën. Bízzatok bennünk, majd ti is meglátjátok, hogy így van”, mondta.

Egy korábbi nyilatkozatában a gyártó marketing részlegének igazgatója, Arnaud Belloni is utalt a modellre, és elmondta, dizájn tekintetében valami újra kell számítani, ugyanis nem céljuk, hogy az az elődök stílusjegyeit viselje.

Bár információknak továbbra is híján vagyunk, egyes értesülések szerint mechanikai téren egy plug-in hibrid hajtáslánc érkezésére kell számítani, ami akár a Peugeot 3008 GT Hybrid4-től is érkezhet. Az 1.6 literes PureTech erőforrás, és a mellé társított két villanymotor teljesítmény tekintetében valahol 300 lóerő körül mozoghat majd.


A Tesla Model Y első darabjai a vártnál jóval korábban, akár már márciusban kikerülhetnek a gyártó kezei közül, ezért itt egy rövid videó, ami megmutatja, mit kell tudnunk az új modellről.