Egy orosz cég áll a projekt mögött, akik a moszkvai tömegközlekedést is önállóvá tennék.

Bár az önvezető autók érkezésére még várnunk kell, az önálló tömegközlekedési eszközök közelebb lehetnek, mint gondolnánk. Sanghaj hamarosan egy mesterséges intelligenciára alapozott kamerarendszerrel szereli fel villamosait, amihez önálló vezetési készség is társul. A projektet a kínai városi közlekedési rendszereket is kiépítő FITSCO és az orosz Cognitive Pilot közösen fejlesztik.

Utóbbi a Sberbank és a Cognitive Technology Group közös vállalkozásaként indult, akik önvezető technológiákat fejlesztenek. Az ő megoldásuk a tömegközlekedés biztonságát és hatékonyságát növeli, legalábbis ezt állítja Jack Wu, a FITSCO vezérigazgatója: „Az új technológia csökkenteni fogja a városban a baleseteket és minimalizálni fogja az emberi tényező szerepét.”

A közös projekt a kutatásban, a terjesztésben és a rendszer kiépítésében fog tevékenykedni. Ezen projekt első állomása a mesterséges intelligencián alapuló ADAS, egy vezetési segédletrendszer megépítése lesz.

„Amennyiben nem érzékel a helyzetnek megfelelő reakciót a sofőr részéről, akadállyal szembesülve a villamos automatikusan módosítja a sebességét és lefékez. A tesztek alatt a sofőr a kabinban lesz, de csak végszükség esetére.” – magyarázta Olga Uskova, a Cognitive Pilot vezérigazgatója.

A cél az, hogy a lehető leghamarabb egy teljesen önálló prototípust hozzanak létre, a robotpilóta tevékenységében egyre több terepet engedve a mesterséges intelligenciának. Tavaly a cég már az orosz PC Transport Systems nevű villamosgyártó céggel is összeállt, velük Moszkvában automatizálnák a tömegközlekedést.

Az orosz vállalat szerint rendszerük „magabiztosan felismeri a járműveket, a közlekedési lámpákat, a többi villamost, a gyalogosokat, a megállókat, a váltókat és egyéb akadályokat.” Emellett arra is képes, hogy megálljon előttük, biztonságos távolságot tartson az előtte lévő autókkal szemben, gyorsítson és megálljon. A moszkvai önvezető villamos 2021-2022 táján mutatkozhat be.


A BMW elektromos autókra való átállásának előfutára, így egyik legfontosabb darabja a BMW Concept i4, mely márciusban hivatalosan is bemutatkozott, többek között ezzel a videóval:

Galéria: Autonomous tram by Cognitive Pilot for Shanghai