A Ford Performance által megépített zéró károsanyag-kibocsátású, gyorsulási versenyekre tervezett modell egyelőre csak egy prototípusnak tekinthető, amelynek elkészítésében az Mle Racecars, a Watson Engineering, az AEM EV és a Cascadia is szerepet vállalt.Mint ahogyan azt említettük, az autó elsősorban azért készült el, hogy szemléltesse, az elektromos hajtáslánc a gyorsulási versenyeken is megállja a helyét, ráadásul igen magas szinten.

A negyedmérföldes (402 méteres) táv megtétele alig 8 másodpercet vesz igénybe a modellel, amelynek végsebességét 274 km/órában határozta meg a Ford Performance. A Mustang Cobra Jet villanymotorjai összesen 1420 lóerőt és 1491 Nm-nyi nyomatékot állítanak elő, vagyis a közeljövőben aligha talál majd méltó kihívóra.

Sajnálatos módon mivel csak egy prototípusról van szó, a Ford nem közölt részleteket a villanymotorokról és az akkumulátorcsomagról, azonban jelezték, hogy az év vége felé hivatalosan is bemutatják az újdonságot egy gyorsulási versenyen, ahol a modell demonstrálni tudja majd képességeit.

„A Cobra Jet 1400 elkészítésére egy lehetőségként tekintettük, a cél pedig az volt, hogy az elektromos hajtásláncot versenykörnyezetbe ültessük. Ebben van már tapasztalatunk, így hajtott minket a vágy, hogy a már ismert teljesítményadatokat beállítsuk, majd felül is múljuk azokat. Egy fantasztikus projekt volt ez, és reméljük, hogy a jövőben számos hasonló érkezik még a Ford Performance-tól”, nyilatkozta Mark Rushbrook, a teljesítményspecifikus részleg vezetője.


A Ford Mustang Mach-E lesz az amerikaiak első, teljesen elektromos Mustang néven futó modellje. Sokak szerint ezt a nevet eléggé ráerőltetik, de a cég készített egy videót, amiben bemutatják, benne is van potenciál.

Galéria: Ford Mustang Cobra Jet 1400