Az újdonságról készült fotókon jól látszik, hogy a frissített Portofino egy áttervezett frontrésszel érkezik majd meg a kínálatba. Új a hűtőrács és az első lökhárító is, a fényszórók pedig nagyon hasonlítanak ahhoz, amit korábban a Roma esetében már láthattunk (galériát a lap alján találtok). Egyelőre sok még a kérdőjel a modell kapcsán, így sem a bemutató dátuma nem ismert, sem pedig az, hogy egyáltalán megtartja-e a Portofino nevet.

A Ferrari az esetek többségében remekül műveli a titoktartás művészetét, ám nagyon meg lennénk lepve, ha a modell motorterébe nem a már jól bevált 3.9 literes, ikerturbós V8-as egység kerülne.

Teljesítmény terén persze érdemes számítani némi javulásra, hiszen a hírek szerint a Roma 620 lóerős szintjét célozná be a gyártó, ami érezhető előrelépés lenne a jelenlegi 600 lóerős határról. Szintén a Romától érkezhet a 8-fokozatú duplakuplungos váltó is, ami a most használt 7-fokozatút válthatja a kínálatban.

Sajnos nem kaptunk olyan fotókat, melyeken az utastér részletei is jól kivehetők lennének, de nem lennénk meglepve, ha a Portofino kissé csapodár műszerfalát a Roma fedélzetén debütáló sokkal elegánsabb megoldás váltaná.

A képek alapján kijelenthető, hogy az újdonság is megtartja az összecsukható keménytetős kivitelt, mint ahogyan a karbon-kerámia fékrendszer sem hiányzik majd róla. Noha a Portofino szigorúan a pozícióját tekintve belépőszintű modellnek számít a Ferrarinál, a teljesítményén ez nem igazán tükröződik, hiszen a 0-100-as sprintet mindössze 3.6 másodperc alatt abszolválja, és ha arról van szó, a pályákon is remekül érzi magát.

A Ferrari 2019-ben nem kevesebb, mint öt új autót mutatott be, ám tévedünk, ha azt hisszük, hogy most egy kis szünet jön, hiszen Lewis Camillieri egy 2018-as befektetői értekezleten még arról beszélt, hogy 2022-ig 15 új modell bemutatását tervezik, azóta pedig kiderült, hogy az egyik a Purosangue nevet viselő SUV lesz, egy másik pedig a jelek szerint a Portofino frissített kivitele lehet.


A Czinger 21C egy kaliforniai cég által gyártott elektromos hiperautó, melyről azt ígérik, 1,9 mp alatt gyorsul százra. Az alábbi videón jobban megismerkedhetünk vele.

Galéria: Ferrari Portofino facelift spy photos