A kérdésre a választ Oroszországból keresték.

Az orosz Garage54 csatorna ismét el szeretné hozni a legfurcsább videót, amit ma láttok – ha valaki nem tudná, már rengetegszer beszámoltunk róluk, legutóbb akkor, amikor 13 colos kerekeket tettek egy Hummerre.

És ezúttal mit tettek? Úgy döntöttek, hogy egy BMW E30-ast egy hatalmas jégkockává változtatnak a tudomány nevében, természetesen. A klasszikus bömöst a világ sok részén már gyűjteményekben tartják, ha jó az állapota és keveset futott, vagy ha M3-asról beszélünk, de széthajtott, megkínzott darabokba könnyebb belefutni, ennek hála megfelelő jelentkező volt a kísérletre.

A csapat azzal kezdte, hogy raklapokból építettek egy talapzatot, ezt feltöltötték vízzel és vártak, amíg megfagy. Ezután kicseréltek minden folyadékot az autóban, telerakták benzinnel és berakták új parkolóhelyére. Végül nagyon, nagyon sokáig locsolták, hogy megfelelő jégréteg alakuljon ki rajta – a filmezést még tavaly október végén kezdték el.

Végül sikerült hatalmas jégkockát csinálni az autóból. Annyi időt töltött azonban a vastag jégréteg alatt, hogy egyes részek teljesen befagytak, például a fékek, a felfüggesztés, a váltó…

Szerencsére itt csak a motorra kell fókuszálni, vajon az beindul-e? A videóból kiderül, mindenesetre a gyengébb idegzetű BMW rajongókat figyelmeztetnénk, hogy a 18 perc alatt egy láncfűrészre és egy markolóra is szükségük volt, szóval óvatosan.


Megérkezett az első hivatalos videó a BMW Concept i4-ről, amely elkészülte után komoly fegyver lehet majd a bajor gyártó kezében.