Úgy tűnik nincs hiány az alábbihoz hasonló, az egyik sofőr figyelmetlenségéből eredő balesetekből. Az alábbi első videót megnézve látszik, hogy a Model 3-nak zöld volt a lámpa és nem is abban a pillanatban váltott át. Ez pedig azt jelenti, hogy a belehajtó F-150 sofőrje nem is látta a pirosat, ami alapján meg kellett volna állnia.

Ahogy a Model 3 közelyt a kereszteződés felé, úgy tűnik, mintha a mellette lévő autó takarná a piroson áthajtó kisteherautót előle. Vélhetően ezért nem is tud a Tesla reagálni a felé közelítő platóskocsira, sőt, talán az ütközés pillanatáig nem is látta.

A második, előre néző kamera felvételében az is látszik, hogy épp akkor lesz sárga a lámpa, amikor a Model 3 a kereszteződésbe hajt. Lehet, hogy a Ford sofőre azzal számolt, hogy hamarabb zöld lesz neki a lámpa? Lehet, de az elég trehány vezetés akkor.

Hála a Model 3 sofőrének, némi kép is készült a károkról, amit a lap alján lévő galériában meg lehet tekinteni. Szerencsére senki sem sérült meg és a Ford sofőre is a helyszínen maradt, ahelyett, hogy lelépett volna, amire szintén láttunk már példát.


A Tesla a Model Y nevű SUV-val szeretné még jobban maguk felé borítani az amúgy is nekik kedvező villanyautó-piacot, és tekintve, hogy fél évvel a tervezett előtt tudták piacra dobni, minden esélyük megvan erre, ezt ünneplik a következő videóval.

Galéria: Model 3 Hit By Ford Truck