A Mercedes-AMG dominanciája a hipergyors ferdehátúaknál véget érhet az Audi RS3 új generációjának megjelenésével. Az AMG A45 és A45 S riválisaként és az A3-as legerősebb alfajaként is ismert modellt most pedig az eddigieknél is kevesebb álcával láthattuk, így jobb rálátást nyerhetünk arra, mi különbözteti meg az A3-tól.

Az autónak új lökhárítója, hűtőmaszkja és nagy légbeömlői vannak kétoldalt, ahogyan a sárvédőket is felpumpálták mind a négy sarokban, az első kerekek mögött is vannak nyílások. Emellett nagyobb oldalküszöbök, új, a hátsó lökhárítóba épített diffúzor és tetőspoiler is van, amely hasonlít az alapmodelléhez. Az RS-sorozat védjegyének számító ovális kipufogók is itt vannak egy kis csavarral, ugyanis, ha jobban megnézzük, mindkettő két kisebb csövet tartalmaz (a lap alján lévő galériában lehet megtekinteni).

Az utasteret még nem fedték fel a kamerának, de már eddig is ismertek voltak az ottani különbségek. A testet átölelő méretű első ülések mellett különleges kárpitok és borítás ellensúlyozza majd a sportos légkört.

A 2,5-literes öthengeres turbómotor fejlesztett változata körülbelül 420 lóerőt és 500 Nm-es nyomatékot generálhat alapból. Ez 20 lóerővel nagyobb a jelenlegi RS3-nál, de ha megérkezik a Performance verzió, azt susogják, akár 450 lóerőig is ugorhat a teljesítmény.

A quattro négykerékmeghajtású rendszer alapfelszereltség lesz, egy duplakuplungos automata váltóval egyetemben, és akár Drift üzemmódot is rakhatnak bele. Az RS3 Sportback még idén bemutatkozhat, és míg Európában ferdehátúként árusítják majd, az Egyesült Államokba szedán kivitelben ér át.


Az Audi 2019 végén nagyszabású felújításba kezdett, már ami autóparkjukat illeti, ez alól az RS 7 Sportback sem lehetett kivétel. Íme egy hosszabb videó, mely alaposan bemutatja az újdonságokat.

Galéria: Audi RS3 Hatchback Spy Shots