A hét folyamán Elon Musk többször is beszélt a Tesla Cybertruckról. Arról már beszámoltunk, hogy különböző színű és mintájú borításokba lehet majd burkolni a kisteherautót, de arról is szó esett, hogy a rá tervezett légrugós felfüggesztést is átgondolják.

Musk azt is mondta, hogy „több is van még” a Cybertruckban és hogy a modell „jobb, mint azt az emberek elképzelik.” A Tesla az érkező kisteherautót sok szempontból módosítani fogja a gyártás megkezdéséig.

A héten Muskot megkérdezték, hogy pontosan milyen változások várhatóak, és a válasza az volt, hogy a méretét nagyjából 3%-kal csökkentették, kiegyenesítették a középvonalát míg az ablakpárkányok is kisebbek lettek.

Az Electrek kérte fel az őket olvasó Photoshop-mestereket, hogy ezek alapján mutassák meg nekik, milyen lehet a design jelenlegi állapotában, egy Pablo Cubarle nevű olvasójuk ezt prezentálta is. Alább az ő új változatát (jobbra) hasonlíthatjuk össze a régivel (balra) a csúszka segítségével.

Tesla Cybertruck

Látható, hogy az elektromos pickup kicsit kisebb lesz, a középvonala párhuzamosabb a talajjal és a párkányok is közelebb esnek hozzá. Musk szerint jövő héten mérnökeivel egy összegző áttekintést hajtanak végre, és akkor akár további változásokra is fény derülhet.


A Tesla Model Y első darabjai a vártnál jóval korábban, akár már márciusban kikerülhetnek a gyártó kezei közül, ezért itt egy rövid videó, ami megmutatja, mit kell tudnunk az új modellről.