A Porsche mindig büszkén jelenti be értékesítési számait. Így volt ez nagyjából 20 évvel ezelőtt is, amikor nagy örömmel tudatták a rajongókkal, hogy 50 ezernél is több autót adtak el egy év alatt, és így van ez most is, amikor ugyanezt a számot már három hónap alatt is prezentálni tudják.

Ugyanakkor a Porsche jobbhoz van szokva, legalábbis 5%-kal jobb értéket már biztosan látott, hiszen a stuttgarti gyártó az idei év első három hónapjában „mindössze” 53 125 modellt értékesített, ami épp 5%-kal gyengébb a tavalyi év hasonló időszakánál.

Fontos azonban megemlíteni, hogy az idei első negyedév a koronavírus miatt talán semelyik korábbihoz sem hasonlítható, innen nézve pedig a csekély mértékű visszaesés óriási győzelemnek is betudható.

De nézzük is meg a számokat, és azt, hogyan alakult ki az 5%-os lemaradás: Az Egyesült Államokban 20, az észak-amerikai piacon 19, Kínában pedig 17 százalékkal fogyott kevesebb autó a januártól márciusig terjedő időszakban, és noha Németországban is 6%-os csökkenést regisztráltak, Európát tekintve 20%-os növekedés jött ki, az értékesített modellek darabszáma pedig minden korábbinál magasabbra rúgott.

Ha csak szimplán a modelleket nézzük, akkor azt látjuk, hogy továbbra is a Cayenne áll az élen 18 417 értékesített példánnyal, amit a 15 457-es eladási számot produkáló Macan, és a 8 482 példányban eladott 911 követ a sorban. A tavalyi év nagy újdonságának számító Taycan is megjelent már a kereskedésekben, mi több, 1391-en már az utakra is kihajthattak vele.

Egy gyors matek után nyilvánvalóvá válik, hogy 9 288 eladott modell még hiányzik, ezek a Panamera és a 718 különböző változatai közül kerülnek ki, ám, hogy belőlük pontosan mennyi fogyott, azt nem közölte a gyártó.


Videón is a Porsche Taycan, amely kidolgozott részleteivel még magas ára ellenére is népszerű lehet a vásárlók körében.