Sok hír keletkezett már az új Ford Focuss RS-sel kapcsolatos lehetőségekről, de ezeknek most vége szakad. A francia Caradisiac cikke szerint az amerikaiak egyáltalán nem kezdenek bele a gyors ferdehátú negyedik generációjának fejlesztésébe.
Eddig is arról volt szó, hogy amennyiben érkezik a Golf R komoly vetélytársa, a szigorúbb európai károsanyag-kibocsátások miatt csak villamosított hajtáslánccal, de ezt könnyebb mondani, mint véghez vinni.
A Caradisiac belső forrásokra hivatkozva írta meg, hogy a gyártó kizárta a negyedik Focus RS lehetőségét, mégpedig az európai flottákra vonatkozó szigorú, 95g/km-es szén-dioxidkibocsátási szabályai miatt, melyek jövőre lépnek életbe.
Ez fogyasztásban annyit tesz, hogy benzines autóik 4,1 liter benzint, vagy 3,6 liter gázolajat ehetnek meg maximum 100 km alatt. Mellesleg pont ezek a szabályok azok, amelyek miatt a Ka+ kisautót is elkaszálták.
Bár korábban olyan információk is keringtek, miszerint egy villanymotort és 400 lóerőt is kaphat az új Focus RS, úgy tűnik, elvetették az ötletet. Pár hónapja az Autocar írta meg, hogy egy zöldebb motor megmenthetné az RS-t, de ez nem történt meg. A cikk szerint ezt túl drága lenne megtervezni, pláne, hogy Európában épp költségcsökkentést tervez a cég.
Még tavaly júniusban jelentette be a Ford európai részlege új üzleti tervét, aminek következtében gyáraik számát 24-ről 18-ra, alkalmazottaik számát pedig 20%-kal csökkentenék 2020 végére.
Emellett több rosszabbul teljesítő modelltől is megválnak, a már említett Ka+ mellett a C-Max és a Grand C-Max is kivezetésre kerülnek. Ebbe a sémába a Focus RS sem fér bele, mivel eleve nem egy nagy példányszámú darabról beszélünk.
Az öröm az ürömben, hogy a Focus ST-t Európában sima és kombi kivitelben, kézi és automata váltóval, benzines vagy dízelmotorral is kérhetjük, amivel még így is jobban járunk, mint az amerikaiak, akik pár éve egyáltalán nem tudnak otthon Focust vásárolni.
A Ford Ranger egy igencsak erős, és jól vezethető SUV, amely épp, hogy nem jó terepre. Az APG csomagja azonban ezt a csorbát is kiküszöböli, íme egy videó arról, mit tud átalakítás után.