A Kia Motors felvetette a gyártó szakszervezetének, hogy három dél-koreai gyárukban szüneteltetnék a gyártást, ugyanis a koronavírus-járvány komolyan befolyásolja az európai és egyesült államokbeli keresletet.

A Reuters egy szakszervezeti vezetőt kérdezett meg az ügyben, aki azt is elmondta, hogy még nem döntöttek arról, hogy elfogadják-e a cég ajánlatát, ami április 23. és 29. között rendelne el szünetet, ugyanis a szünet alatt a munkásoknak járó juttatásokról még folynak az egyeztetések. A cég közleménye így szól:

„A Kia Motors jelenleg mérlegeli egyes dél-koreai üzemeiben a munka felfüggesztésének lehetőségét a világszerte a COVID-19 miatt tapasztalt keresletcsökkenés miatt. Egyelőre azonban még nem született döntés.”

Április első 10 napjában a dél-koreai export 18,6 százalékkal volt kisebb, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában, a vizsgált napok alatt autókból 7,1, alkatrészekből 31,8 százalékkal kevesebb került külföldre mint 2019-ben.

A Kia tulajdonjogát birtokló Hyundai a Tucsont gyártó ulszani gyárban már korábban szünetet rendelt el, amely április 17-ig tart. A két gyártó Dél-Koreán és Kínán kívüli gyárát szintén bezárta. A Kia részvények ára 3,4, a Hyundaié 2 százalékot esett azóta.

A Kia legújabb modellje az új Sorrento, amelyet márciusban mutattak be. Az SUV új alvázat kapott, és világszerte hibridként is elérhető lesz. A koronavírus-járványnak azonban a globális gazdaságra is nagy hatása lesz, mivel a kormányoknak korlátozásokat kellett bevezetni, hogy lassítsák a terjedést.


Kívül-belül megújult a Volvo S90, V90 és V90 Cross Country trió, noha a legnagyobb változást minden bizonnyal az enyhe hibrid hajtáslánc bekerülése jelenti