Arról is beszélt a vezérigazgató, miért nem elektromos modell mellett döntöttek következő csúcsmodellük esetében.

Míg a McLaren 12C és közvetlen utódja, a 650S szilárdan rögzítette a brit gyártót a szuperautógyártók mezőnyében, a McLaren P1 hiperautó volt az, ami teljesítmény és technológia szempontjából is az élre repítette őket.

A P1, aki esetleg nem tudná, egy hibrid hiperautó, mely 2013 és 2015 között volt a gyártósoron. A hálózatról tölthető autók ma már nem számítanak újdonságnak, de hét éve elég csodálatra méltó volt a technika. Utódja is lesz, ezt már 2018 óta tudjuk, amikor a márka ismertette Track25 névre hallgató tervét.

Most a cég vezérigazgatója, Mike Flewitt az Autocarnak el is árulta, hogy az egyelőre név nélküli újdonság 2024-ben érkezhet, nagyjából egy évvel az eddig híresztelt előtt. „Még nem döntöttünk a hajtásláncról, de a jövőbe tekintve egyértelműen hibrid vagy elektromos lesz.” – mondta.

Eddig a McLaren kifejezetten ódzkodott az elektromos autók ötletétől, ugyanis a jelenlegi akkumulátorok súlya komoly gondot jelent. Ehelyett a szilárd elektrolitos technológia érkezését várják ezzel.

McLaren P1

Hogy ez megtörténik-e 2024-re, azt ma még nem tudjuk, de Flewitt annyit jelzett, hogy szintén a jövőben készülő, közúti forgalomra alkalmas versenyautójuk (mint a most bemutatott 765LT) a közeljövőben biztosan nem elektromos technológiával lesz felszerelve.

„Szeretem a villanyautókat, sokat vezetek, szinte már napi használatra. Jól reagálnak, kifinomultak, és hihetetlen teljesítményük van. De a töltés ideje is komoly visszatartó erő. Ott van pl. a 765LT. Tudjuk, hogy sok vásárló pályára fog vele menni. Ha elektromos lenne, akkor max. fél órát lehetne vele repeszteni, aztán a töltőn lenne másnap reggelig. Ez nem túl vonzó ajánlat.”

Ezen korlátok miatt a P1 Ultimate Series-beli utódja jó eséllyel egy hibrid lesz, elektromosan hajtott első tengellyel. A hátsóra egy belsőégésű motor küldi a löketet, talán a következő Sports Series-tagba tervezett V6-os hibridekre kalibrált verziója. Bár ezek sem a legkönnyebb autók, így is kisebb a súlyuk, mint amit a tiszta elektromos technológia megkövetel manapság.

Egyszer azonban mindenképpen eljön az elektromos McLaren ideje, főleg mivel a kormányok várhatóan fokozatosan teljesen betiltják majd a hagyományos meghajtású modelleket másfél évtizeden belül – addig azért bőven van esély újfajta energiaforrások kifejlesztésére.


A McLaren 650S alapjáraton is egy szép, és erős modell, de az Armytrix és a Liberty Walk közreműködésével egyszerűen varázslatosan néz ki.