Az elképesztően ritka, teljes nevén Bugatti Chiron Sport Edition Noire-nak hívott sportautót a Hollman International kínálja eladásra Németországban.

A francia autógyártó tavaly decemberben jelentette be a limitált kiadású Sport Edition Noire Élégance és Noire Sportive modellek elkészítésének tervét, majd azt is hozzátették, hogy a két sportautóból összesen 20 példány áll majd a vásárlók rendelkezésére. Idén februárban az első elkészült példányt is megmutatta a Bugatti, ugyanis az volt a 250. Chiron, ami legördült a „gyártósorról”.

A szóban forgó eladó példány néhány elemtől eltekintve karbon burkolatokkal büszkélkedhet, azok a részek pedig, amik nem a kompozit anyaggal lettek bevonva, mint például a felnik, a féknyergek, vagy épp a jellegzetes C-forma az autó oldalán, fekete fényezést kaptak, hogy így növeljék a modell lopakodó érzetét.

A most eladásra kínált példánnyal mindössze 50 kilométert tettek meg eddig, vagyis akár újnak is nyugodtan nevezhetjük. Azt nem tudni, hogy tulajdonosa miért szeretne megválni tőle, ám azt igen, hogy az üzlethez jó érzéke van, ugyanis 4 022 200 eurót, vagyis nagyjából 1.4 milliárd forintot kér a modellért, ami bő 350 millió forintos hasznot jelenthet a limitált kiadású autó alapárához képest.

A különböző autógyártók kifejezetten rossz szemmel nézik, ha valaki csak befektetési céllal vásárolja meg modelljeiket, a Ford például egy eladást tiltó bekezdést is belevett a GT adás-vételi szerződésébe, ám sokakat ez sem tántorít el attól, hogy az autó kiszállítása után némi pénzt keressenek vele.

Galéria: Bugatti Chiron Sport Noire


A Bugatti Chironnak rengeteg különleges kiadása készült már, ezek közül a legújabb a Pur Sport, mely elsősorban áramvonalas formájával igyekszik hódítani.