A 2010-es évek elején, ha az ember elmondhatta magáról, hogy van egy szuperautója, és az a szuperautó történetesen egy Lamborghini Gallardo volt, akkor igen jól ment a sora. Vegyük például ezt a Mecum Auctions által egy június 23-ai árverésre meghírdetett 2014-es Gallardo LP 570-4-et. Ebből mindössze 50 darab készült világszerte.
Mitől olyan különleges? Kezdjük azzal, hogy ez volt az utolsó Gallardo LP 570-4 Super Trofeo nevű versenyautó utolsó közúti forgalomra is alkalmas verziója. Ugyanaz az 5,2-literes V10-es van benne, amely a versenyautóban is, itt is 562 lóerős, ezt egy hatsebességes E-gear váltóval kombinálva három másodperc alatt lehetünk százon, míg kétszázra nulláról 10,4 mp alatt gyorsul.
Az időszak hagyományos Gallardóival szemben a Squadra Corse levehető szénszálas motorfedőt, új első és hátsó lökhárítókat, szénszálas hátsó szárnyat és karbon-kerámia fékeket, Tricolore matricákat, fekete 19 colos felniket és háromféle színű (vörös, fekete, sárga) fékbetéteket kapott.
Sárga-fekete belterében szintén a szénszálas anyagok és az Alcantara dominálnak, ezen felül egy hangrendszer, klíma, és minden olyan kényelmi tartozék benne van, amit egy hétéves sportkocsitól elvárnánk. A hírdetés sajnos nem tér ki az autó megtett kilométereire.
A Lamborghini új, kifejezetten pályahasználatra szánt hiperautóval készül, most pedig az abba kerülő V12-es nem akármilyen hangját is megmutatták nekünk.