A Mercedes úgy tervezi, hogy első körben a motorokat előállító részlegeket reaktiválja majd, ugyanis a terv az, hogy a gyártás normál ütemű beindításánál a kulcsfontosságú elemek már rendelkezésre álljanak, számolt be az Autonews Europe.

Amennyiben minden a tervek szerint halad, úgy az erőforrásokat előállító üzemek mellett a Kamenzben található elektromos autók számára akkumulátorokat gyártó létesítmény is elsők között nyithat meg, ennek tervezett dátumát április 20-ban határozta meg a gyártó, ami után szép lassan a sindelfingeni és brémai telepekre is visszatérhet majd az élet.

„Az utóbbi hetek miatti feltorlódások után ezekben az üzemekben első körben egyműszakos munkarendben történik majd a munkavégzés”, áll a Daimler közleményében. A Mercedes szóvivője hozzátette, reményeik szerint az E- és S-osztály gyártásának otthont adó sindelfingeni, illetve a C-osztály, a GLC és az EQC brémai gyártósorai április 27-én újraindulhatnak.

Az Audi is hasonló tervekkel állt elő, esetükben éppen a győri gyár lehet az első, amelyik újraindul, majd ezt követően április 27-én a Q2, A3, A4 és A5 típusok elkészítésének otthont adó ingolstadti üzemben is megkezdődhet a munkavégzés.

A győri a világ egyik legnagyobb motorgyára, ahol évente nem kevesebb, mint 1.97 millió motor készül el az Audi és a Volkswagen Csoport más márkái számára. A villanymotorokon túl öt különböző belsőégésű erőforrás is itt készül, amiknek teljesítménye 90 lóerőtől és 650 lóerőig terjed.


Videón is a Porsche Taycan, amely kidolgozott részleteivel még magas ára ellenére is népszerű lehet a vásárlók körében.