A Honda 2007-ben mutatta be a Small Hybrid Sports névre hallgató tanulmányt. Ahogy az sejthető, a modellnek hibrid hajtáslánca van. A gyártó európai kutatási és fejlesztési központja dolgozta ki. A hajtáslánc az IMA nevet kapta, egy négyhengeres benzines, és egy villanymotor az összetevői, illetve utóbbihoz van kötve egy CVT váltó. A Honda azt akarta vele bemutatni, hogy lehetséges erős, de környezetbarát sportkocsit építeni.
Az autó a sima felületeknek hála igen jó aerodinamikával rendelkezett. A Honda Small Hybrid Sports elején emellé légbeömlők is kerültek, amik igen jól lettek integrálva a csomagba. Emellett figyelemfelkeltő LED-es fényszórókkal is rendelkezett (galéria a lap alján található).
A koncept 20 colos felniket kapott, és a fogyasztás csökkentése volt a célja. Sajnos sorozatgyártásba sosem került, de jól előrevetítette, mire számítsunk a mai piacon már tömegesen megtalálható zöldtechnológiás sportkocsiktól. Tőlük eltérően azonban ez egy roppant kicsi autó volt: 4000 mm hosszú, 1270 mm magas és 1760 mm széles.
Azt is kijelenthetnénk, hogy ez a modell a Honda CR-Z elődje volt, és bár az a darab jóval később került bemutatásra, szellemisége hasonló, mint a Small Hybrid Sportsé. A sportkupéban egy 1,5 literes benzines-, és egy villanymotor volt párosítva.
Az 1339 köbcentis Ima erőforrás a Civicbe is új életet lehelt, de ma már más idők járnak. A japán gyártó jövőbeli hibridjei egy bonyolultabb hajtáslánccal lesznek felvértezve, habár ez a koncept mindenképpen korának egyik úttőrője marad.
A Honda úgy gondolta, impozáns teljesítményű gyors ferdehátújukat, a Civic Type R-t tovább is lehetne gyorsítani, az eredmény a videón látható Limited Edition: