Az új elnök, Lawrence Stroll parancsára a márka mostantól rendelésre fogja az autóit készíteni.

Az Aston Martin vezetője, Andy Palmer elmondta, hogy azt szeretné, ha gyára a „brit Ferrariként” híresülne el a jövőben. A cég jelenleg nincs könnyű helyzetben, de nemrég komoly pénz állt a házhoz, hála a kanadai üzletembernek, Lawrence Strollnak. Mivel Stroll az ügyvezető elnök, az Aston Martin ügyleteiben változások állhatnak be, és átállhatnak a ritkább, de jövedelmezőbb autók gyártására:

„Lawrence már jó ideje a Ferrari kanadai importőre, így jó rálátása volt a Ferrari modelljére. A jövőben mi is jelentősen kevesebb sportkocsit építünk, de mindegyik darabtól komoly profitot várunk. Tavaly 5800 ilyet készítettünk el, idén ez jelentősen kevesebb lesz.” – mondta Palmer az Autocarnak.

„Nyelnünk kell egy nagyot, és változtatni azon, amit eddig csináltunk. Ideje, hogy a sarkunkra álljunk, és mi legyünk a brit Ferrari, meg kell kérnünk a vásárlókat, hogy válasszák ki a nekik megfelelő beállításokat, és várják ki, amíg elkészülnek. A DBX már mutatja az irányt, amibe elindultunk. Megrendelésre fogunk autókat készíteni, és a 2020-as naptárunk már teli van.”

Palmer elmondta: Az Aston Martin elsődleges feladata idén a kereslet és a kínálat kiegyensúlyozása és a visszatérés a rendelésre való autógyártásra. A márka arról is meg akar győződni, hogy a DBX tökéletes lesz, amikor megindulnak a kiszállítások.

Az ennél távolabbi tervek közül háttérbe szorult a kínálat villamosításának a beindítása és a Lagonda feltámasztása. A gyártó szerint ezek helyett kulcsfontosságú, hogy középmotoros szuper-, és hiperautóikat gyorsan a piacra szabadítsák.

„Első körben a középmotoros vérvonalat kell kihoznunk – idén a Valkyrie, 2022-ben a Valhalla, 2023-ban pedig a Vanquish. Ezen felül a 3,0-literes V6-os hibrid rendszereket is gyorsan a kínálatunkba kell iktatnunk, hogy a károsanyag-kibocsátási szabályoknak is megfeleljünk.” – így Palmer. Az új hajtásláncoknak a 20-as évek közepéig kell bekerülnie az Aston Martinokba, míg a Lagonda projekt 2024 után kerülhet vissza az asztalra.


Bár korábbi kedvcsinálóik alapján sejteni lehetett, de az Aston Martin V12 Speedster egyenesen gyönyörű autó lett, ami egy olyan korszakot hoz vissza, amelyben még sokkal zsigeribb élmény volt az autózás.