A legfrissebb információk szerint a wokingi gyártó komolyan fontolgatja egy megfizethető árú hibrid sportautó elkészítését.

A vállalat számára nem számítanak nagy újdonságnak a hibrid hajtáslánccal szerelt modellek, azonban eddig csak méregdrága kivitelben készítették el őket. Az első ilyen modell a gyártó kínálatában a 916 lóerős hibrid rendszerrel kínált McLaren P1 volt, amelynek végsebessége a 350 km/órát is elérte. A sportautó ára már a kezdetekkor is egymillió euró fölött volt, azóta pedig csak tovább nőtt az értéke.

A hibrid kínálat legújabb tagja a McLaren Speedtail lett, amelynek 1.98 millió eurós alapárat szabott meg a vállalat. Az 1070 lóerős hibrid hajtáslánc 403 km/h-s sebességet kínál a vásárlóknak, vagyis ismét egy olyan modellről van szó, amely távolról sem az átlagos milliomosok számára készült.

Nem úgy, mint a soron következő hibrid sportautó, ugyanis a legfrissebb értesülések szerint a McLaren ezúttal egy teljesen más szegmenst célozna meg, a folyamat részeként pedig a Sport Series legmegfizethetőbb tagjává tenné az újdonságot. A pontos információk még nem ismertek, ám a hírek egy ikerturbós V6-os erőforrás és egy villanymotor társításáról szólnak.

Ami magát a teljesítményt illeti, egyelőre a sötétben tapogatózunk, ám több lap is úgy véli, hogy vélhetően nem lépi majd át az 540 lóerőt, azzal ugyanis megkérdőjeleződne a McLaren 540C modellcsalád létjogosultsága.


A McLaren újabb taggal bővítette a Super Series modellcsaládot, a 765LT-vel. A sorozat csúcsragadozójának számító, nemrég bemutatott modellről egy részletes bemutatót is készítettek.