A koronavírus-járvány miatt rengeteg gazdasági ágazat, így az autóipart is komoly bukkanókon megy keresztül. Hogyan fogja bírni a viszonylag új szereplő Tesla a megpróbáltatásokat?

A fenti kérdésre senki sem tud 100%-os választ adni. A Tesla igazgatója, Elon Musk esetleg közzéteheti jól informált véleményét az ügyben, de rengeteg változó van az egyenletben, és egyelőre nem tudni, ezek a bizonytalan idők mikor érnek véget.

Attól függően, az ember kivel beszél, a vélemény vagy az lesz, hogy ugyanolyan jól fogják állni a sarat, mint a hagyományos gyártók, vagy gyors bukáson mennek majd keresztül. Az érdekes ebben a párharcban, hogy mindkét fél a kezdettől követi a Tesla karrierjét.

Van egy olyan tábor, akik szinte garantálják a Tesla azonnali csődjét és bukását évek óta, és ezzel szemben van egy másik csoport, akik abszolút hitükkel tartanak ki Elon és csapata mellett.

Eddig utóbbiak örülhetnek, mert hiába a Tesla-szkeptikusok által évek óta harsogott folyamatosan érkező kudarcjóslatok, a cég előre halad, és piaci potenciálja eszméletlen magasságokba hágott. Ez a helyzet azonban más.

Ha a Tesla most hull el, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindig is kudarcra voltak ítélve, hanem a borzalmas, és sokakat hátráltató körülmények miatt. Sőt, perpillanat sokan azt sem tudják, hogy saját országuk nem lesz-e a gazdasági válság áldozata.

Bár sok dologról nem tudunk, ami alapján az egész válság kimenetelét meg tudnánk jósolni, a részletekbe tekintve megpróbálhatjuk megjósolni a jövőt, ahogy egy youtuber, Ben Sullins is megtette. Szerinte átvészelheti a Tesla a dolgot, de ennél jóval részletesebben kell belelátnunk a dologba, hogy erről beszélhessünk, ezért mellékeltük az elemzését a helyzetről.


A Tesla Model Y első darabjai a vártnál jóval korábban, akár már márciusban kikerülhetnek a gyártó kezei közül, ezért itt egy rövid videó, ami megmutatja, mit kell tudnunk az új modellről.