A készülőben lévő modell tesztelését már jó ideje megkezdte a gyártó, mostanra pedig az is kiderült, hogy a teljesítménye akár az 500 lóerőt is elérheti.

A Porsche 2019 nyarán mutatta be a 718 Cayman GT4 és 718 Boxster Spyder modelleket, amelyeknek motorterében már a vadonatúj 4 literes, hathengeres szívómotor kapott helyet. Az erőforrás 7 600-as fordulatszámnál adja le maximális teljesítményét, ami 420 lóerő, és 5 000 illetve 6 000-es fordulatszámok között csúcsnyomatékát, ami szintén 420 Nm-ben lett meghatározva.

Noha a fent említettek is remek értéknek számítanak, a német gyártó úgy döntött, hogy egy erőteljesebb változatot is készít a Cayman GT4-ből, amely szinte biztosan a GT4 RS nevet kapja. Az újdonság teljesítménye az 500 lóerőt is elérheti, sőt, akár meg is haladhatja, az erőt pedig egy automata PDK váltó küldi majd a hátsó tengelyre.

A modell teszteléséről már több fotó is napvilágot látott, és mivel ezek rendszerint már teljesítményspecifikus tesztek voltak, melyeken gyakorlatilag álca nélkül futott az újdonság, sokan úgy gondolják, hogy a bemutató is a küszöbön áll (galéria erről a lap alján található).

Azt, hogy a GT4 hathengeres erőforrásában sokkal több potenciál van, mint azt eddig mutatta, Markus Baumann, a fejlesztési részleg vezetője is megerősítette egy korábbi interjújában, amikor a következőket mondta:

„Természetesen megvan a lehetőségünk arra, hogy a motor teljesítményén növeljünk. Ha átültetünk néhány technológiát a 911 GT3-ból, vegyük például a titán dugattyúkat, akkor a 420 lóerőnél egy sokkalta nagyobb számot is kaphatunk. Ezek a technológiák már lefejlesztésre kerültek, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag bármikor bevethetjük őket”, mondta.


Az új Taycan a Porsche első teljesen elektromos meghajtású sportszedánja. Az alábbi rövid videóban a gyártó a modell intim részleteit is bemutatja nekünk.

Galéria: Porsche 718 Cayman GT4 RS Spy Photos