A gyártó egy adag újabb részletet és egy videót is közölt a Polestar Precept konceptről, miután a várt debüt a Genfi Autószalon törlése miatt meghiúsult. A Precept tervei azt vetítik előre, hogy néz majd ki a gyártó következő modellje, a Polestar 3. A darab bevallottan SUV-formát fog ölteni, amely külsejének legtöbb elemét a Precepttől veszi át. Thomas Ingenlath, a Polestar vezérigazgatója a tanulmányról elmondta:

„Az emberek folyamatosan kérdezik, mi lesz a Polestar jövője? Természetesen most még nem tudjuk a jövőbeni modelljeinket megmutatni, de a Precept az irányt sejteti azért. A külcsin, az, hogy hova tartunk fenntarthatóság szempontjából, és a digitális felhasználói élmény előnézete egyben, ez mind jellemző lesz a Polestarra később. A Precept a Polestar konkrét jövőjét mutatja meg, nem valami puccos, álomszerű, sci-fiből kiragadott dizájnt. Ez a valóság, ez fog érkezni.”

Elől a Polestar Precept LED-fényszórókat és menetjelzőket kapott, új megközelítést adva az eddigi Polestar és Volvo modelleken látott dizájnnak. Emellett 22 colos felnik, a tetőre szerelt lidarok, több fényes, és matt felület, illetve a C-oszlopra szerelt LED-ek is láthatóak, utóbbiak a töltés állapotát mutatják.

Belül ugyanolyan modern a kocsi, mint kívül. A Polestar 2-ben debütáló androidos infotainment rendszer fejlesztésen ment keresztül, de szemkövető kijelzők, és letisztultabb ülések is láthatóak (A lap alján ezeket galérián is meg lehet tekinteni).

A koncept több része a lehető legfenntarthatóbb módon lett készítve, így például több vegán anyag is található benne. A székek borítása például 3D-kötött műanyagból készült, melyek 100%-ig PET-palackok újrahasznosításából keletkeztek.


Galéria: Polestar Precept