A spanyol cég az egyik első gyártó, akik ténylegesen átálltak az egészségügyi eszközök termelésére.

Az egészségügyi válság közepette több magáncég, köztük autógyártók ajánlották fel segítségét a koronavírus elleni küzdelemben. A Seat az autóipar egyik első résztvevője volt, akik a lélegeztetőgépek gyártását elkezdték, ugyanis az általuk leadott terveket a spanyol hatóságok már engedélyezték.

A termelés a gyártó martorelli üzemében kezdődött el, azokon a gyártósorokon, ahol békeidőben a Leonok készülnek. Attól függően, hogy mekkora szükség lesz rájuk, a hatóságokkal egyeztetve emelik vagy csökkentik a kapacitást, hogy ne gyártsanak felesleget. A spanyol cég közleménye szerint napi akár 300 darabot is el tudnak majd készíteni.

Minden ilyen készüléknek több, mint 80 mechanikus és elektromos alkatrésze van. Ezeket komoly minőségellenőrzésnek, és UV-sterilizációnak vetik alá. A Seat lélegeztetőgépeit a Protofy.xyz ingyen tervezte meg három spanyol orvossal együttműködve.

Ezek a gépek a Seat és a spanyol egészségügy kéthetes, fáradságos együttműködésének gyümölcse, és mára értek el addig, hogy a gyártás is megkezdődhet. A Seat azt is közölte, hogy más módokon is dolgoznak, amivel tudják támogatni az egészségügyi dolgozókat a koronavírus elleni harcban, ezeket az engedélyeztetés után teszik közzé.

Christain Volmer, a Seat gyártásért és logisztikáért felelős elnökhelyettese elmondta: „A csapatmunka és az együttműködés minden eddiginél fontosabb, hogy a megfelelő darabszámot összehozzuk. A Seatnak komoly tömeggyártási rendszere van, és egy olyan helyzetben, amiben ma vagyunk, a mi felelősségünk, hogy elérhetővé tegyük ezt a spanyol társadalom számára.”


Galéria: Seat, al via la produzione di respiratori contro il Coronavirus