Úgy tudni, a Passat és az új Golf elektromos változataihoz hasonlóan a GTE jelzéssel érkezik meg a kompakt SUV, amely a megszokottól eltérő tervezésű első és hátsó lökhárítókkal kerül majd forgalomba.

Érdemes megjegyezni, hogy a fotókon látható modell esetében a kipufogó „rejtett” kialakítást kapott, a töltőcsatlakozót pedig a bal első kerék fölött helyezték el a mérnökök (lásd még a galériát a lap alján).

A hírek szerint a Tiguan GTE több közös pontot is felvonultat majd a 8-as Golf plug-in hibrid változatával. Ezek közé tartozhat a hajtáslánc is, ha pedig így lesz, akkor egy 1.4 literes, négyhengeres turbómotor és egy 84kW teljesítményű villanymotor érkezésére számíthatunk.

A kombinált összteljesítmény 245 lóerő lehet, a maximális forgatónyomaték pedig 400 Nm-ben kerülhet meghatározásra. Ami a váltót illeti, kizárólag a már jól ismert hatsebességes DSG automata egység jöhet szóba.

A hajtáslánc részét képezheti majd egy 13 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátorcsomag is, ami a Golf GTE esetében tisztán elektromos módban 60 kilométer megtételét teszi lehetővé. A plug-in hibridekhez képest decens hatótávolság azt is lehetővé teszi, hogy 130 km/órás sebességig a belsőégésű egység segítsége nélkül suhanjunk. Fontos azonban figyelembe venni, hogy amennyiben a hardverek változatlanok maradnak a fenti értékek a Tiguan plusz súlya miatt némiképp visszafogottabbak lehetnek.

Egyelőre nem tudni, hogy a plug-in hibrid vezérlőkön és almenükön kívül más újdonság is bekerül-e az utastérbe, ám nem kizárt, hogy néhány új kárpit és kiegészítő még feltűnik majd a kínálatban. A Tiguan GTE bemutatójára várhatóan az év második felében kerül sor, ám a koronavírus-járvány miatt a csúszás lehetősége is ott lóg a levegőben.


A Volkswagen Golf már a második generációját kezdi meg úgy, hogy hálózatról tölthető hibrid változatot is vásárolhatunk, alább megtekinthetjük, mit tudunk róla.

Galéria: 2021 VW Tiguan GTE spy photos