A Giulia GTA és a Giulia GTAm márciusi leleplezése után sokak tűnődtek el azon, hogy az Alfa Romeo a Stelvión is alkalmazni fogja-e ugyanezeket a módszereket. Elvégre az olaszok első SUV-je már a fokozott teljesítményt jelentő Quadrifoglio változatot is megkapta.

Erre a kérdésre a válasz: nem. Ezt az Autocar tudta meg, miután beszélgetett a cég marketingigazgatójával, Fabio Migliavaccával, aki elmondta, a GTA név DNS-e a kínálatuk többi tagjával nem kompatibilis:

„A GTA fontos név az Alfa Romeo számára. Őszintén megmondom, volt egy meetingünk a Stelvio GTA-ról, de arra jutottunk, hogy nem illik bele a dolog a vásárlóink elvárásaiba. Elsősorban pályán kell jól teljesítenie, és a Stelvio magasabb súlypontja miatt nem lehet vele ezt a célt megvalósítani.”

Az eredeti, 1965-ös Giulia GTA által inspirált, az Alfa Romeo 110. születésnapját megünneplendő útnak indított új modell 500 darabban lesz elérhető. A világot sújtó koronavírus-járvány ellenére a gyártó jelezte, több, mint 500 ember érdeklődött az autók iránt, habár rendelni még nem lehet belőle.

A két autó tulajdonságait még később fogják bemutatni, de valószínűleg túlszárnyalják majd a Giulia Quadrifoglio 510 lóerejét, 3,9 mp-es 0-100 km/h gyorsulását és 305 km/h-s végsebességét. A két GTA-nál a 2,9-literes biturbós V6-os 540 lóerőre lesz felpumpálva, de a gyorsabb köridők érdekében az aerodinamikájukat is fejlesztették és a súlyukat is csökkentették.


Az Alfa Romeo Giulia GTA körül sokáig akkora csend volt, hogy azt hittük, meg sem érkezik, most azonban itt van, és pengébben néz ki, mint gondoltuk.