Néhány Tesla-tulajdonos új frissítést kapott a robotpilótára, aminek hála a márka autói ezentúl emberi beavatkozás nélkül állnak meg a piros lámpánál. Az Electrek cikke szerint ez része lesz az Autopilot azon fejlesztett verziójának, melyet városi vezetésre alkalmaznának. Egy sofőr le is filmezte, és feltöltötte Twitterre, hogyan reagál a Model 3-a a közlekedési lámpákra.

A Tesla az ilyen új fejlesztéseket elsőként a „bétatesztelő flottára” telepíti, ez azoknak a teslásoknak a csoportja, akik még a piacra kerülés előtt kipróbálhatják az új rendszereket. Az alábbi videón látni, hogy az autó azonnal elindul, ahogy zöldre vált a lámpa (bár kis késéssel), és hogyan tud megállni a pirosnál, még akkor is, ha nincs előtte másik autó.

A módszer azonban még nem tökéletes, a videón háromszor is jelzi az autó, hogy meg fog állni piros lámpa miatt, mielőtt rájön, hogy azok a lámpák zöldek, és átmehet a kereszteződésen. Ezek után azonban helyesen felismeri a piros lámpát 300 méterről is, egy balkanyar előtt – ahhoz képest, hogy még csak béta, elég jól helytáll.

 

Egyelőre még nem tudni, mikor érhetnek el ezek a fejlesztések az összes Tesla-tulajdonoshoz. Amikor ez azonban megtörténik, a sofőröket továbbra is figyelmeztetni kell, hogy ez csak egy vezetési segédlet, és továbbra is figyelniük kell az eseményeket, hogy szükség esetén közbe tudjanak avatkozni.


A Tesla a Model Y nevű SUV-val szeretné még jobban maguk felé borítani az amúgy is nekik kedvező villanyautó-piacot, és tekintve, hogy fél évvel a tervezett előtt tudták piacra dobni, minden esélyük megvan erre, ezt ünneplik a következő videóval.