A benzinkutak lehetnek a koronavírus-járvány következő áldozatai, ugyanis az Autocar cikke szerint Nagy-Britanniában már számos ilyen jelezte, hogy a következő hetekben arra kényszerülnek, hogy bezárjanak.

A Benzinkutasok Szövetsége, mely a nagy-britanniai független kutak – azaz az ország benzinkútjainak nagy részének – érdekeit képviseli, egy, a kormány által készített felmérést idéz, mely szerint átlagosan 75%-ban csökkent a kereslet az ország területén a benzinre, a gázolajra 71%-kal.

A PRA közleményében leírja: „Sok töltőállomásnak be kell zárnia az elkövetkező hetekben, ugyanis az eladások elpárologtak, emiatt pedig fenntarthatatlanok lettek.” Arról is beszélnek, hogy elsősorban vidéken vannak ennek a veszélynek kitéve a tankolóhelyek, így az autósoknak azt javasolják, mielőtt elmennének otthonról, ellenőrizzék, nyitva van-e a helyi kút.

A problémát a legtöbb állomás azzal igyekszik orvosolni, hogy jóval magasabb nagykerárú üzemanyaggal töltötte fel raktárait még az olajárak bezuhanása előtt, melyek a múlt héten 2003 óta nem látott mélységekbe süllyedtek. „A kereskedőknek muszáj az eddigi árakon tartaniuk az árakat ahhoz, hogy elkerüljék a jelentős veszteségeket.” – állítja a közlemény.

A PRA igyekszik „stratégiai módon kiépíteni egy hálózatot az országban a nyitva maradó állomásokból”, de tisztában vannak a kihívással, amely a kereskedők elé néz. A csökkenő kereslet és a zuhanó árak mellett a munkaerőhiány, a szupermarketek által nyújtott verseny és a szállítmányok rugalmasságának hiánya is hátráltatja őket.


Az Alfa Romeo Giulia GTA körül sokáig akkora csend volt, hogy azt hittük, meg sem érkezik, most azonban itt van, és pengébben néz ki, mint gondoltuk.