A Lucid Motors még januárban jelentette be, hogy végre készen állnak elektromos szedánjukat leleplezni, és évekkel az első bejelentés után áprilisban, úgy tűnt, végre megcsodálhatjuk a modellt.
A cégnek a jövő hétre tervezett New Yorki Autószalonon kellett volna bemutatnia az autót, ám az egész eseményt augusztusra halasztották a koronavírus-járvány miatt. A cég ügyvezető igazgatója, és a Tesla volt főmérnöke, Peter Rawlinson a Silicon Valley Business Journalnak erősítette meg, hogy így a Lucid Air debütje is csúszik.
A Lucid Airt még 2016-ban jelentették be, és 2018-ban már a bemutatónak is meg kellett volna történnie, azonban pénzügyi gondok miatt ez megcsúszott. Akkor még sikerült annyi támogatást szerezniük, hogy casa grandei gyáruk építését befejezzék.
Bár a gyártó maga nem túl meglepő módon nem szeretne másik eseményt szervezni az autó bemutatására, egyelőre nem tudni, mikor szeretnék ezt megejteni. Rawlinson szerint akkor lesz az Air leleplezve, amikor a nagyobb események megengedik, mindeközben a New Yorki Autószalonnak otthont adó Javits Centert éppen ideiglenes kórházzá alakítják át.
A lapnak nyilatkozó ügyvezető arról is beszélt, hogy a gyártást nem fogják tovább halasztani, és új dolgozókat is szeretnének felvenni: „A COVID-19 elharapózása előtt már több, mint ezer alkalmazottunk volt, és szeretnénk ezt a növekedési pályát megtartani.”
„A HR-osztályunkkal együtt úgy döntöttünk, hogy az eddig leszervezett interjúkat megtartjuk, de személyes találkozó helyett telefonon, és a tehetségek megszerzésére is külön stratégiákat szeretnénk kidolgozni.”
„Az egyetlen beszállítónk teljesen elkötelezett, és ugrásra kész, ha be kellene indítanunk a Lucid Air gyártását. A cég arizonai gyárában a szerszámok és a gyártósorok már jóval a krízis kirobbanása előtt elkészültek.”
A Lucid Airt sokan a Tesla Model S egyik leendő legnagyobb ellenfelének gondolják. Egy promóvideót tett róla közzé a gyártó: