Az elemző szerint leghatékonyabban államni támogatásokkal lehet visszazökkenteni a dolgokat a rendes kerékvágásba.

A Welt cikke szerint körülbelül százezer német munkahely került veszélybe a koronavírus-járványnak az iparra gyakorolt hatásai miatt. Tekintve, hogy a Covid-19 különösen komolyan sújtotta Németországot, az autókra való kereslet meredeken zuhan, és az autópiaci elemző, Ferdinand Dudenhöffer szerint az ország gyártási kapacitása hamar túl magasnak bizonyulhat, ezzel akár 1,3 milliós többletet is teremtve.

A német autógyártás becslések szerint 3,8 milliós évi darabszámra is eshet a 2019-ben kitermelt 5,1 millióról. Ennek oka elsősorban az előbb látott keresletbeli csökkenés lehet, és a jelenleg az iparágban alkalmazott 830 ezer emberből százezret fenyeget munkahelye elvesztésével a válság. Dudenhöffer elmondta:

„A német autóipar termelési kapacitásának csökkenésével kell számolnunk. Nagyjából százezer munkahely van veszélyben – ez 12%-a annak a mennyiségnek, akik ma az autógyáraknál dolgoznak.”

Dudenhöffer elsősorban a német kormány segítségére számít, hogy felpörgessék a keresletet, különösképpen az elektromos és hibrid autók iránt. Jelenleg egy 6000 eurós (kb. kétmillió forint) állami támogatást lehet igényelni a zöld autókra, de más lépések is érkezhetnek.

„Példának okáért a gyártók adhatnának olcsó modelleikre „előfizetéseket”, ezeket például a munkahely elvesztésekor vissza lehetne adni a gyártóknak. Csak bátor lépésekkel lehet feloldani a bizonytalanságot a vásárlókban, ez pedig már a járvány előtt is komoly volt, ott volt a dízelbotrány, hogy csak egy ilyen tényezőt említsek.” – tette hozzá az elemző.


Még idén bemutatkozik a Volkswagen Golf nyolcadik szériájának egyik emelt teljesítményű változata, a GTI TCR. A modellt a gyártó már a Nürburgringen teszteli.