1976-ban az IMSA szabályalkotói lazítottak a szabályokon, hogy a csővázas autók is részt vehessenek a neves versenyszériájukban, a NACA sorozatban.

John Greenwood és Bob Riley pedig kihasználták ezeket a változásokat, hogy ezt a kiemelkedő Corvette versenyautókat megalkossák. Összesen kettőt készítettek ebből a típusból, és mindkettő esetén 5 centiméter átmérőjű krómcsövezést alkalmaztak a kasztnihoz.

A szóban forgó példányt a JLP Racing rakta össze, a végeredmény pedig magáért beszélt, ugyanis a karosszéria kiválóan csökkentette az autó légellenállását, ebből kifolyólag pedig magasabb végsebesség kisajtolására volt képes. A karosszériából érdemes kiemelni a hatalmas hátsó szárnyat, az ajtókon található nagy NACA légcsatornákat és a megnyújtott frontrészt is.

A JLP Racing autóját John Paul Sr. vezette az 1978-as IMSA szezon során, és habár nem sikerült győzelmet szereznie a Porsche 935-ös akkori dominanciája miatt, sikerült egy második, egy harmadik és egy top ötös helyet bezsebelnie, ezzel öregbítve saját maga és a modell hírnevét.

Paul a T&D Racinges Tico Almeidának és Rene Rodrigueznek adta el a kocsit a szezont követően, végül pedig az 1981-es daytonai 24 óráson állt újra rajthoz, ám sajnos nem sikerült befejeznie a futamot. Utoljára 1982-ben láthattuk az autót versenypályákon, ám akkor már egy frissített karosszériával.

Amióta a Canepa tulajdonába került a kocsi, teljesen helyreállították az állapotát, konkrétan úgy fest, mintha most érkezett volna a gyárból. A felújítás során bekerült az autóba egy teljesen alumíniumból készült 8.2 literes V8-as motor, amit az Ed Pink Racing Engines készített, akik közlése szerint az egység 750 lóerő leadására képes. További újítás, hogy a Porsche 935-éhez hasonlóan magnéziumból készült féknyergekkel látták fel.

Egyelőre nincs arról információ, hogy mennyibe fog kerülni a modell, ám ahogy mondani szokás, ha meg kell kérdezned az árát, akkor valószínűleg nem te vagy a célközönség.

Galéria: 1977 IMSA SuperVette