A való életben csak májusban kezdődne a sorozat, ám erősen elképzelhető, hogy a koronavírus következtében törlik az első néhány állomást. Egészen addig, amíg a pályára nem gurulnak a Porsche járművei, a virtuális világban fognak egymásnak feszülni a versenyzők és a csapatok. Ez a német márka második nekifutása a szimulátoros versenyzés világának a tavaly sikeresnek bizonyuló Porsche TAG Heuer Esports Szuperkupát követően.
Amíg az Esports Szuperkupa célja az, hogy valós autóversenyzőket faragjon a sikeres online versenyzőiből, addig a Mobil 1 Szuperkupa virtuális változata azoknak a versenyzőknek és csapatoknak, továbbá meghívott vendégpilótáknak a részére indul, akik a rendes Szuperkupában is szerepelnek.
Emellett ugyanazokat a festéseket fogják használni a valós Szuperkupa csapatok által indított autók is, mint amiben a versenypályákon pompáznak. A rajtrácsnak megszabtak egy maximális limitet, ami 40 lehetséges pilótát jelent.
A Porsche egyik akadémistája, Ayhancan Guven elmondta: „a jelenlegi helyzet rányomta a bélyegét az életemre, mint autóversenyző. A valós versenyzés helyett rengeteg időt töltök szimulátorozással, és a Porsche Szuperkupa virtuális változata remek lehetőséget ad, hogy ezt a hiányt, ami kialakult, kitöltse. Alig várom az első futamot!”
Az online sorozat március 29-én teljesítette első tesztnapját, és a tervek szerint az első két versenyt a barcelonai pályán fogják megtartani április 4-én. Annyit lehet még tudni, hogy a harmadik és negyedik versenyt Silverstone-ban, az ötödik-hatodikat Spa-Francorchampsban, míg az utolsó két versenyt Monzában tudják le a pilóták, május 16-ig.
Az online megmérettetés az iRacing szimulációs felületét fogja használni, amely talán az egyik legnépszerűbb a versenyzős játékok rajongóinak körében. Szerencsére nem fogunk lemaradni az eseményekről, ugyanis az összes futamot élőben közvetítik majd az interneten.