A tavalyi évben hatalmas sajtóvisszhangot kapott, hogy a híresen nagy Bugatti-rajongó hírében álló Cristiano Ronaldo vásárolta meg a 16 millió euróba kerülő, ezzel a világ legdrágább új autója-cím birtokosának is tekinthető Bugatti La Voiture Noire-t. Noha ebben a témában továbbra sem lehet még tisztán látni, az már biztos, hogy egy másik limitált kiadású sportautó beköltözik Ronaldo garázsába.

A CarBuzz forrásai szerint Ronaldo már leadta a megrendelést a vállalat 110. évfordulója alkalmából elkészülő Bugatti Centodiecire, melynek elkészítésénél az 1990-es évek ikonikus Bugatti EB110 típusú modelljét vették alapul a tervezők. A típusból mindössze 10 példány készül, az ár pedig egységesen 9 millió dollárban, vagyis 2.9 milliárd forintban lett meghatározva, ami bár őrületes összeg, még mindig csak a fele annak, amibe a La Voiture Noire kerül.

Nem kizárt azonban, hogy Ronaldo jó döntést hozott, hiszen míg a La Voiture Noire 1500 lóerős teljesítménnyel rendelkezik, addig a Centodieci-ben található 8 literes, négy turbóval ellátott W16-os motor 1600 lóerőt présel ki magából, amivel még a rekorddöntő Bugatti Chiron Super Sport 300+-nál is erősebb lett.

„A Centodiecivel az EB110 előtt tisztelgünk, mely a 90-es években készült, és gazdag történetünk hasznos tagja volt. Ez a modell repítette vissza 1956 után a Bugattit az autóipar csúcsára. Büszkék vagyunk a történelmünkre, ezért a Centodiecivel ezt a kivételes típust szeretnénk újra bemutatni a nagyközönségnek", nyilatkozta a modellről a gyártó vezérigazgatója, Stephan Winkelmann.

„A nehéz feladat az volt, hogy ne emeljünk át túl sokat az eredeti modell terveiből. Az akkori technológiát teljesen mai köntösben akartuk visszaadni. Rengeteg technikai kihívással álltunk szembe emiatt, az, hogy másolás nélkül emeljük át az új évezredbe a klasszikus kinézetet, aprólékos munkának bizonyult. Egy új módszert kellett találnunk a Chiron-féle aerodinamikai megoldások átültetésére egy teljesen különböző esztétikájú modellbe", folytatta.

Ami a gyorsulási értékeket illeti, a Centodieci 2.4 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100-ra, a 0-200-as sprintet pedig 13.1 másodperc alatt abszolválja. A végsebesség 380 km/óránál lett meghúzva.

A Bugatti EB110 előtt tisztelegve a Centodieci egy kabint körülölelő szélvédővel, relatíve kis méretű hőtőráccsal, jellegzetes, három részre osztott légbeömlővel, új első spoilerrel és vékonyított kialakítású fényszórókkal került bemutatásra.

A francia gyártó mérnökei a súlycsökkentésre is kiemelt figyelmet fordítottak, a könnyített anyagból készült ablaktörlőnek, a karbon stabilizátoroknak és a kompakt méretű külső visszapillantóknak köszönhetően pedig a céljukat is elérték, ugyanis a Chironhoz képest 20 kilogrammot faragtak a súlyból.

(Galéria a lap alján)

Galéria: Bugatti Centodieci