Sikerült célba juttatni az első felügyelet nélküli teherszállítmányt, ami nem biztos, hogy jó hír a kamionosoknak.

Az önvezető kamionok hamarosan megérkeznek, és az eljövetelük emberek ezreinek a munkájába fog kerülni, legalábbis erről szól a 60 Minutes egy új cikke. A Starsky Robotics nevű techstartup cég indíthatja be a lavinát, akiknek 15 tonna acélt sikerült célba juttatni úgy, hogy senki sem volt a volán mögött.

Ez a próba kulcsfontosságú volt, mivel a többi cég, melyek hasonló teszteket visznek véghez, úgy teszik ezt, hogy valaki van a fülkében. Bár ez a hír nagyon jónak tűnhet a jövő szempontjából, egy csoport mégis jogos aggodalommal figyelheti a helyzetet: a kamionosok.

„Addig nem is tudtam, hogy vannak ilyenek, amíg Floridában szembe nem jött egy. Eléggé ijesztő. El se tudom képzelni, milyen lehet ez, nem is tudtam, hogy dolgoznak rajta.” – mondta el egy kamionos a lapnak.

A többi, a 60 Minutes által megkérdezett sofőr elmondta, a szakmában nem kifejezetten téma az önvezető kamionok előretörése, ezért nincs tudomásuk arról, mennyire előrehaladott a technológia.

Chuck Price, egy automata kamionokkal dolgozó fuvarozó magáncég, a TuSimple fő termékmenedzsere szerint ők is közel állnak ahhoz, hogy anélkül szállítsanak, hogy bárki is ülne a fülkében.

„2021-ben elvégezhetjük majd az első sofőr nélküli tesztjeinket.” – mondta el, és hozzátette: új teherszállítóik majd egy kilométeres látótávolsággal rendelkeznek, ami nagyobb a világ összes robotpilótájának látótávolságánál, ráadásul nappal, éjszaka és esőben is működnek majd.

Egy, a Tusimple járműveit felügyelő sofőr szerint sokkal jobban teljesítenek, mint egy ember valaha is tudni fog: „Folyamatosan figyeli a visszapillantókat, és egy kilométerre ellát. Minden információt feldolgoz azonnal, amit az én agyam nem tudna, és tizenötször gyorsabban reagál, mint én tudnék.”

Nem minden kamionos lelkesedik azonban ennyire. Sokak, akik elveszthetik a munkájukat, úgy érzik, azért fejlesztik ezeket, hogy félreállítsák őket az útból. Mivel semmilyen biztonsági háló nem áll rendelkezésre azok számára, akiket így elbocsátanak, felmerül a kérdés, mi lesz velük?


Az új Taycan a Porsche első teljesen elektromos meghajtású sportszedánja. Az alábbi rövid videóban a gyártó a modell intim részleteit is bemutatja nekünk.