Maszkok, lélegeztetőgépek gyártásáról, illetve saját maszkjaik átadásáról tárgyal a kormánnyal a két cég.

A berlini székhelyű Robert Koch Intézet jelentése szerint vasárnapról hétfőre 2509 új koronavírusos megbetegedést fedeztek fel, így jelenleg 24873-ról tudni. Egész Európában meredeken emelkedik a fertőzöttek száma.

Vasárnap a Bloomberg írta meg, hogy a német kormány a hazai autógyárakat arra kérte, mérjék fel az orvosi eszközök (maszkok, lélegeztetőgépek) gyártásának lehetőségét, hogy segítsenek lelassítani a vírus terjedését. Egy forrás szerint azonban ez a cégek döntése, „nekik kell majd rábólintaniuk.”

Ugyanez a forrás azt is megemlítette, hogy erre amiatt van szükség, mert a kormány szeretné a gyártási erőforrásokat arra felhasználni, hogy feloldják az előbb említett, kritikus eszközök hiányát, miközben a járvány még javában tombol.

A Volkswagen egy szóvivője erre elmondta, ők már tárgyalnak a hatóságokkal ezzel kapcsolatban, és egy nemzetközi akciócsoportot hoztak létre, hogy felmérjék a lehetőségeket. „Bár az orvosi eszközök gyártása újfajta vállalkozás a Volkswagen számára, abban a pillanatban, hogy megkapjuk a szükséges információkat, nekiláthatunk a munkának.” – tette hozzá.

A Daimler szóvivője ugyanezeket mondta el, ők is arról beszéltek a közleményükben, hogy feltérképezik az opcióikat, ráadásul ennek fejében a két cég megállapodott arról, hogy a saját raktáraikban lévő 300 ezer maszkot átadják az ország egészségügyi szervezeteinek.


A Sony Vision-S még idén januárban mutatkozott be a CES-en, még tanulményként. A japánok esetleges belépőjét a villanyautópiacra az alábbi videón alaposabban is szemügyre lehet venni.