A közútkezelő is a háttérbe helyezi az ügyfélszolgálatosokat, és sokakhoz hasonlóan, ahol lehet, otthoni munkavégzésre állnak át.

A koronavírus-járvány az egész világon, szinte minden szektorban kifejti a hatását. Filmbemutatók, autószalonok maradnak el, a világ legnagyobb sporteseményeit halasztják, és törlik sorra, és a városok egyre kihaltabbak lesznek.

A Magyar Közút Zrt. a vészhelyzet kihirdetése után sok másik céghez hasonlóan a munkatársaik egészségét óvó intézkedéseket jelentett be, ennek fényében arra kell számítani, hogy a tengelysúlymérő állomásokon a személyes ügyfélszolgálatot határozatlan ideig online ügyfélszolgálat váltja fel.

A cég emellett arról is tájékoztat, hogy az autópályák melletti pihenőhelyeket már két hete folyamatosan fertőtlenítik, egyes nagyobb forgalmú megállók esetében minden 4-5 órában zajlik ez.

 

Ahogy fentebb írtuk, a személyes ügyfélszolgálatot beszünteti a cég, ezzel egyidőben akinek a munkavégzése lehetővé teszi, azokat átteszik home office-ra, azaz otthoni munkavégzésre. Akiknél ez nem oldható meg, azok csoportokban dolgoznak, hogy egy esetleges fertőzés esetén könnyebb legyen az elkülönítés.


A Skoda első hibrid Octaviáját tisztelhetjük az RS iV-ben, melyhez egy kedvcsinálót is készített a márka.