A Tesla Model Y használati útmutatójában talált információ alapján az elektromos crossover nem lesz képes vontatásra, ez pedig szembe megy a korábbi információval, amely szerint kis teherbírással, de képes lesz erre.

Ugyanez igaz a Tesla Model 3-ra, ami szintén nem tud vontatni (legalábbis az amerikai változat nem), annak használati útmutatójában azonban az áll, hogy „Nem használható vontatásra,” míg a Model Y-éban a kétértelműbb „Vontatásra nincs felszerelve…” Lehet, hogy később érkezik valami kiegészítés?

Az, hogy nem tudunk semmit a kocsi után kötni, elrettentheti azokat a vásárlókat, akik pont emiatt a funkció miatt várták az autót, miután a gyártó még 2019 márciusában kerek-perec kijelentette, hogy ez lehetséges lesz.

A Tesla főtervezője, Franz von Holzhausen ugyanis ekkor mondta el a norvég Tesla-tulajdonosok klubjának adott interjújában, hogy lesz megfelelő felszerelés ehhez a Model Y-on. Könnyen lehet, hogy Európába vonóhoroggal érkezik a modell, de Amerikában nem lehet vele vontatni.

Egyes cégek biztos kapni fognak majd az alkalmon, és saját megoldásukkal trélerezésre alkalmassá teszik majd a Model Y-t. Azonban mivel a Tesla kifejezetten tiltja ezt, ezért azzal kell számolni, hogy a vontatás, vagy az átalakítás miatti meghibásodások kívül esnek majd a garancia hatókörén.

Azért fura az eset, mert korábban fényképeztek már le Teslát vonóhoroggal, bár, ismét, lehet, hogy ez az európai változatnak készül, és majd Amerikában is bevezetik. Az európai Model 3-ak 900 kg-ig vontathatnak, függőleges terhelhetőségük pedig 90 kg.


A Tesla Model Y első darabjai a vártnál jóval korábban, akár már márciusban kikerülhetnek a gyártó kezei közül, ezért itt egy rövid videó, ami megmutatja, mit kell tudnunk az új modellről.