A meglehetősen sikeres versenyautó elsősorban a fékhűtés terén kapott fejlesztéseket.

A Mercedes tizedik évfordulóját ünnepli a Customer Racing sorozatnak, mégpedig úgy, hogy bemutatták a GT4 versenyautó frissített változatát. Az azonnal felismerhető GT4 csak egy kisebb ráncfelvarráson ment keresztül, a motorháztető, és a fényszórók lettek felújítva (galéria a lap alján). Az új fényszórók a Mercedes szerint „sokkal jobban megvilágítják a pályát.”

Mélyebben ennél komolyabb változtatások is történtek, mivel a mérnökök a teljesítményen is szerettek volna javítani. A fékek voltak ennek az elsődleges célpontjai, a hűtővezetékek szénszálasra lettek cserélve, nagyobbak a légbeömlők is. A hővédelemre is nagyobb figyelmet fordítottak ezúttal, összességében a fék hűtését szerették volna javítani, amely a hosszútávú futamokon kulcsfontosságú.

És ha már a fékeknél tartunk, az autóba egy nagyobb fékolajtartály is került, illetve újonnan fejlesztett féktárcsák az első tengelyre. Utóbbiak megbízhatóbbak és hosszabb életűek a gyártó szerint.

Ezeken túl a Mercedes az olajhűtőt is fejlesztette, és a kormányösszekötő rudakat is kicserélte olyanokra, amelyek az új GT3-asban találhatóak. Ezzel szintén az autó élettartamát szeretnék javítani.

Az erőt egy 4.0-literes biturbós V8-as adja, ez 469 lóerőre képes 630 Nm-es nyomaték mellett. Ezt egy hatsebességes szekvenciális váltóra kötötték, amelynek hála kevesebb, mint négy másodperc alatt százon van az autó. Végsebessége 250 km/h fölött alakul.

A frissített Mercedes-AMG GT4 már előrendelhető, a kiszállítások pedig márciusban már elkezdődhetnek. A kezdőár 209 ezer euró (nagyjából 68 millió forint), de akinek van már GT4-e, az költséghatékonyan jelenlegi modelljét is átalakíttathatja a gyártóval.

Az eredeti GT4-es még 2018-ban került a piacra, a Mercedes azóta 120 darabot adott el. A modellnek rengeteg sikere volt a pályán, különböző versenyeken 137 dobogós helyezést értek el, osztályukban 151, összetettben pedig 53 futamot nyertek meg.


A Mercedes G-osztályának terepen mutatott képességei egészen lenyűgözőek, ezt mutatja be az alábbi videó is, melyen egy 70 centi mély gázlón kelnek át vele.

Galéria: Mercedes-AMG GT4 2020