A tavaly Fiat Centoventiként bemutatkozó tanulmány gyártása a közeljövőben elkezdődhet, de pontos időpontot még nem tett közzé a gyártó.

A Fiat villanyautó-kínálata bővülni fog, és a nemrég bemutatott 500e mellett más tagok is érkezni fognak hamarosan. Ezek egyike hamarosan sorozatgyártásba is kerülhet, ezt 2019-ben, a Genfi Autószalonon meg is mutatták. A Centoventi Concept a Pandából lett kifejlesztve, tudta meg az Auto Express a gyártó elnökétől, Olivier Francoistól.

„Tavaly Genfben bemutattuk másik elektromos autónkat is, a városi kisautót, amin még dolgozunk, nem csak villogni akartunk vele. Más hozzáállást tanúsítunk vele. A városi autók körében szerintem nagyon nagy jövője van az elektromosságnak, az 500e-vel, és a minimalista, olcsó Centoventi különleges megközelítésével ezt szeretnénk kihasználni.”

A Fiat vezetője határidőkről nem akart információt adni, illetve arról sem, hogy a Centoventi gyártása a Panda végét is jelenti-e. Mivel utóbbi harmadik generációja már kilenc éves, esedékes lenne a leváltása. Francois elmondta, a Centoventi sorozatgyártott változata várhatóan az 500e-vel egy platformra épül.

Érdekes lesz látni, a konceptből mennyi fog átkerülni a sorozatgyártott verzióba. Azt anno egy „üres vászonként” jellemezték, kívül-belül teljesen testre szabhatóként, a tetőlemezek, lökhárítók, felnik és festések esetében rengeteg opciót vetítettek előre. Az utastérben is több elemet lehet majd külön kérni, gyerekülést, kisállat-ketrecet, illetve egy tároló kosarat.

A műszerfalra emellett többféle méretű képernyőket is fel lehet pakolni, de lehet rá szereltetni más tárolókat, pohártartót, telefontartót stb. A Centoventi hajtásláncában még az akkumulátor is cserélhető, attól függően, mennyi modul van benne 100-150 km között alakulhat a hatótáv.

Összehasonlításul, a Fiat 500e-be egy 116 lóerős villanymotor, és egy 42 kWh-s akkumulátor került. Ez gyorstöltőkkel is kompatibilis, és a WLTP-szabvány szerint 320 km-t tud megtenni. 9 mp alatt gyorsul százra, és 150 km/h-ban limitálták a sebességét.


Kívül-belül megújult a Volvo S90, V90 és V90 Cross Country trió, noha a legnagyobb változást minden bizonnyal az enyhe hibrid hajtáslánc bekerülése jelenti