A BMW i8 névre keresztelt hibrid sportautó gyártását még 2014-ben kezdte meg a lipcsei üzemben a gyártó, az azóta eltelt szűk hat év pedig egyben a teljes életciklusát is jelentette, ugyanis a BMW úgy döntött, hogy nem készít új változatot belőle.
A bajor gyártó közleményében úgy fogalmaz, hogy ez a rövid idő is elegendő volt ahhoz, hogy az i8 a "világ legsikeresebb hálózatról tölthető sportautója" legyen. A modellből Coupé és Roadster változat is készült, a párosból pedig több mint 20 ezer példány talált gazdára az elmúlt években, amely szám a kategóriában valóban az élmezőnyt jelentette.
A plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt duó sikertörténete a jövőbe mutató formanyelv és az úttörő technológia szimbiózisaként kezdődött, amely a vezetés sportautós élményét fenntartható módon váltotta valóra és egy csapásra a plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt autók menetdinamikai mércéjévé érett. A BMW i8 a vállalatcsoport újabbnál újabb hálózatról tölthető modelljeinek is utat mutatott.
A történet azonban most véget ér, hiszen áprilisban végleg leállítják a gyártását, hogy aztán onnantól a vállalat már teljes erővel más hibrid és tisztán elektromos-meghajtású modellekre koncentrálhasson.
A BWM Csoport 2023-ig nem kevesebb mint 25 villanyosított modellt mutatna be a nagyközönségnek, melyeknek több mint felét kizárólag akkumulátorok hajtanák, vagyis hagyományos, belsőégésű motorok nélkül kerülnének forgalomba.
A BMW M, avagy a BMW motorsport részlege már évtizedek óta szállítja a németeknek a megbízható izomautókat. Az alábbi videóban egyik legújabb modelljük, az M2 CS mutatkozik be.