Napról napra rosszabbnak tűnik a helyzet Olaszországban, ahol folyamatosnak nevezhető a koronavírus terjedése, miközben a halálesetek száma is egyre csak nő. Épp ezért számítani lehetett rá, hogy a kormány szigorú intézkedései, előbb-utóbb az autóipart is elérik, így aligha meglepő, hogy a helyzetre az FCA is reagált.

Az olasz gyártó átmenetileg több hazai gyárát is bezárja, amivel a kormány törekvéseit próbálják segíteni, nevezetesen elérni azt, hogy a vírus terjedésének üteme lassuljon, majd teljesen megálljon. 

A bezárás időtartama alatt sem áll majd meg teljesen az élet a gyárakban, ugyanis a Fiat Chrysler Automobiles közölte, hogy ezen időszak alatt az összes munkaterület, a pihenők, az öltözők, a mellékhelységek és más területek fertőtlenítését is elvégzik. 

Az FCA szóvivője elmondta, egyelőre csak a Pomiglianóban, Melfiben, Atessában és Cassinóban lévő gyáraikat zárják be, és azokat is csak két-három napra, szerda és szombat között, de természetesen ez módosulhat, ha a helyzet súlyosabbra fordulna.

A vállalat irodai dolgozóinak egy része a kormány ajánlásainak megfelelően otthonról végzi munkáját, míg azok, akik továbbra is az irodákban dolgoznak, a megfelelő távolságot tartva és higiéniai ellenőrzések közepette végzik munkájukat.


A GMC sokak meglepetésére bejelentette, hogy a Hummer következő generációját már teljesen elektromos meghajtással készítik majd. A bejelentéssel egyidőben egy rövid teasert is közétettek a modellről.