Az Aston Martin jelenleg több modelljében is, például a DB11-ben, a DBX-ben és a Vantage-ben is egy AMG által beszállított 4.0-literes, biturbós V8-ast használ, de ennek napjai meg vannak számlálva.
A Car & Drivernek adott interjújában a vezérigazgató, Andy Palmer elmondta, a cég egy új, hibrid technológiával támogatott V6-oson dolgozik, amely ezt fogja felváltani.
Míg az Aston Martin nincs pénzügyileg a helyzet magaslatán, a Mercedes épp most készül kicserélni a hírhedt V8-ast egy hibrid négyhengeres erőforrásra. A briteknél ez nem játszik, ahogy Palmer az interjúban fogalmaz: „Nem igazán tervezünk négyhengeres motorokkal az Astonjainkban.”
Ehelyett a cég saját, 3.0-literes lökettérfogatú V6-osán dolgozik. A Lagonda újraindításának befagyasztása révén elsőséget kapó motor Palmer szerint legalább olyan jó lesz, mint az AMG V8-asa.
A vezérigazgató nem akart ezen felül részletekbe belemenni, tehát számokról egyelőre nem tudunk beszámolni.
„A hibrid rendszerrel, és a villanymotorral tudjuk a nyomaték nagyobb részét generálni, ezzel kompenzáljuk majd a hengerek kisebb méretét.” – mondta el Palmer.
Az érkező V6-ost leszámítva az Aston Martin-vezér arról is beszélt, hogy elkötelezettek szeretnének maradni a 12 hengeres motozok mellett.
Bár azt elismerte, hogy ezek egy nap ki fognak esni a kegyeikből, szerinte ez nem a közeljövőben fog történni, mivel egyre környezetbarátabbá lehet őket tenni. Hosszabb távon, „Szomorú nap lesz, de a V12-es el fog tűnni az Aston Martin kínálatából.”
Bár korábbi kedvcsinálóik alapján sejteni lehetett, de az Aston Martin V12 Speedster egyenesen gyönyörű autó lett, ami egy olyan korszakot hoz vissza, amelyben még sokkal zsigeribb élmény volt az autózás.