Bár nagyon meredeknek tűnik az eset, a sofőrön kívül nem sérült meg senki.

Egy drámai fedélzeti kamerás felvétel, mely az egyesült államokbeli Massachussets államban történt, azt a pillanatot mutatja be, amikor egy murvát szállító teherautó felborul a bostoni O’Neill alagútban.

A felvételen a bostoni csatornázási művek teherautója jobbról a második sávban halad, egy teherszállító mellett.

16 másodpercnél a sofőr elkezd balra kormányozni, majd egy pillanatnyi egyenesbe jövetel után ismét balra kezd el húzni az dömper.

Ezután lassan vissza kezd oldalazni jobbra a teherautó, azonban hirtelen kirándul jobbra az egész, így a sofőr kénytelen beletaposni a fékbe.

Ennek következtében azonban a bal hátsó leblokkolt, és kacsázni kezdett az autó, mielőtt oldalra borult. Látni, ahogy a jobb hátsó kerék leszakad közben.

A mellette haladó kamion, és az összes környező jármű időben meg tudott állni, így nem lett tömegkarambol a dologból, ami egy alagútban iszonyat veszélyes tud lenni. A felborult dömper azért jól teleszórta murvával az utat.

Nehéz megmondani, pontosan mi okozta a balesetet, de nem kétség, hogy a sofőr hirtelen kormányzásai közrejátszottak benne.

A rendőrség szerint a sofőr egy 30 éves férfi volt a közeli Mattapából, aki súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett.


Videón a Jaguar I-Pace, amely 2019-ben az európai Év Autója díjat is elhódította.