A BMW új, laposabb, és részben átlátszó logóját az i4 Concepten már megnézhettük. Akkor még nem volt egyértelmű, hogy megtartják-e, ma azonban bejelentették, hogy az új BMW M és a BMW i logókkal együtt része lesz az új arculatnak az online, és hagyományos kommunikációban.

A gyártó marketinges zsargonnal teli közleménye szerint „az új külső kifejezi a márka újragondolt identitásának kifejezését, amely az ügyfeleket helyezi a középpontba.” Magyarán, a fekete színtől azért szabadultak meg, hogy megmutassák, mennyire ügyfélcentrikusak.

Ha ez a magyarázat nem tűnne eléggé lufinak, azt is elmondták, hogy a „leegyszerűsített és kétdimenzionális” kinézet „nyitottságot és tisztaságot” feltételez. Ha fehér háttérre akarják nyomni, akkor lesz baj ezzel a tisztaság dologgal.

Ha továbbmegyünk ezen az alagúton, a közleményben jelzik, hogy az átlátszó gyűrű „az eddigieknél nyitottabb meghívás az új ügyfeleknek, hogy csatlakozzanak a BMW világához. A változás a BMW átállását is mutatja a tisztán autóipari tevékenységekről a technológiai újdonságok világába.”

A cég hozzátette, az új logót „a digitalizáció nyújtotta kihívások és lehetőségek előfutárának szánják”, és „mind az online, mind a nyomtatott sajtóban való jövőbeli megjelenésük esetében korszerűen, és időtállóan fejezi ki a márka nyitottságát, és erős karakterét.” Szerintük az új darab jobban tükrözi a „mai kor vizuális stílusait és elvárásait”, és „ezt nehéz vitatni az előző, még a 90-es évek hamis 3D-s effektekkel készült logójával összehasonlítva.”

A marketingszövegen túl a BMW elmondta, az új logo nem lesz kereskedéseken, és autókon használva, ez elég jó ötlet, mivel fehér alapon eléggé gyatrán nézne ki.

Ehelyett ez az új arculat a gyártó kommünikéiben, illetve sajtóeseményein, és kiállításokon lesz látható. Az átállás 2021. május 31-éig fejeződik be, de a gyártó nem int búcsút a régi szimbólumnak sem, még ha így fel is merül a kérdés, hogy akkor minek terveztek újat.

Akárhogy is, a gyártó a BMW M és a BMW i megújult logóit is bemutatta. ugyanilyen lesimultabb hatásuk van, és az eddigi krómelemeket egyszerű fehér vonalakra cserélték.


Megérkezett az első hivatalos videó a BMW Concept i4-ről, amely elkészülte után komoly fegyver lehet majd a bajor gyártó kezében.

Galéria: BMW new media and communication logo