A Brabus egy újabb verziót készített a Mercedes-Benz G-osztályából, amelyet 800 Black & Gold Editionnek kereszteltek el, és ebben a névben minden benne is van.
Az új Mercedes-AMG G63-as alapján készült autó nevében a 800-as a teljesítményre utal: 800 lóerősre pumpálták 585-ről, de nyomatéka is 1000 Nm lett a gyári 850-ből. Emellé rozsdamentes acélból készült kipufogója van, amely elektromosan irányítható.
A gyári G63 az AMG szerint 4,5 mp alatt van százon, és 220, vagy opcióval 240 km/h a végsebessége. A tuningolt változatnál utóbbi marad 240 km/h, de négy tizeddel gyorsabban felkúszik a mutató a százas számhoz. Elég érdekes, hogy egy szuperautó teljesítményét sikerült beleerőszakolni egy autóba, ami annyit nyom, mint egy pajta, és az aerodinamikája is olyan.
A feketére festett, aranysárga vonalakkal megbolondított SUV a cég szélesített karosszériáját is megkapta, 10 cm-rel nagyobbak a vállai. A sárvédők új lökhárítókkal, aranysárgával szegélyezett szénszálas hűtőráccsal egészültek ki, illetve a motorháztetőre, és a tetőre is kaptak pár elemet. Megemlítenénk még az aranysárgára festett 23 colos felniket is (teljes galéria a lap alján).

A fekete bőr és aranyszínű alkatrészekkel ez a koncepció az utastérben is folytatódik. A színes elemek a klímán, a kormányon, a középkonzolon, az ajtón, az üléseken és egyes gombokon szénszálas szegélyekkel és aluminiumpedálokkal vannak megspékelve.
A hátsó sorban két egyedülálló ülés van, melyeket egy 4,3 colos beépített képernyő választ el, ezen több dolgot állíthatunk, például az első ülést, hogy több hely legyen a lábunknak, a zene hangerejét, az olvasó-, és a hangulatfényeket.
További funkciói között van egy széf, amely a képernyőn beírt kóddal nyílik, illetve a fűthető és hűthető pohártartók.
Egy mondás szerint, ha valaminek meg kell kérdezned az árát, akkor valószínűleg nincs rá elég pénzed. És valóban, ez a G-osztály a németeknél bruttó 380 672 euróba (124 millió forint kb.) kerülő modell sok másik embernek a keretein is kívül esik.