Eső híján vizes aszfalton végezték el a kísérletet, az eredmény meglepően szoros.

A Tesla Model 3 Performance, a Tesla Model X P100D és a Tesla Model S Performance az amerikai gyártó három leggyorsabb modellje.

Nem titok, hogy közülük a Model S Performance gyorsul legjobban, a Model X és a Model 3 előtt, de a CarWow nemrég arra vállalkozott, hogy megnézi, vizes aszfalton is ez-e a helyzet.

A csúszós körülmények közötti állórajtból is nagyon jól jött el a három kocsi, és nagyjából 100 km/h-ig együtt is maradnak.

Onnantól kezdve azonban, ahogy nőtt a sebesség, a Model S és a Model X elkezdték lerázni kisebb testvérüket.

A végeredmény az S esetében 11,4 mp, az X esetében 11,5 mp 400 méteren, a Model 3 Performancenak 11,8 mp kellett a táv megtételéhez.

Repülőrajtban is egymásnak eresztik a három modellt, ennek az eredménye gyakorlatilag ugyanaz, mint az elsőé, a Model S és a Model X nagyobb sebességen húznak el a Model 3-tól.

Ennek ellenére azért jó látni, mennyire jól tartja magát a kisebb modell az erősebb és drágább darabokkal szemben.

A harmadik, és végső próba egy fékteszt. Vajon ebben a versenyben mennyire fog segíteni a Model 3 könnyebb súlya? A fenti videóból kiderül.


A Tesla Model Y első darabjai a vártnál jóval korábban, akár már márciusban kikerülhetnek a gyártó kezei közül, ezért itt egy rövid videó, ami megmutatja, mit kell tudnunk az új modellről.