A Genfi Autószalonon mindenki arra számított, hogy bemutatkozik majd egy kis méretű Koenigsegg modell, ám épp az ellenkezőjét kaptok. A gyártó ugyanis amolyan Steve Jobs-szerűen tartogatott még az esemény végére egy bejelentést, nevezetesen egy új modellt, amelynek neve Koenigsegg Gemera lett.

Azok után, hogy a Jesko Christian von Koenigsegg édesapjának nevét viseli, talán nem lesz nehéz kitalálni, hogy a Gemera nevet az édesanyjától örökölte a modell, jelentése pedig annyi, hogy "többet ad". Ennél találóbb pedig nem is lehetne az elnevezés, hiszen egy négyüléses, plug-in hibrid hajtáslánccal felvértezett szedánról van szó, amelynek 2 literes, ikerturbós erőforrása mellé két villanymotort is betársítottak, amik így együtt összesen 1723 lóerőnyi erőt termelnek, mindemellé pedig egészen elképesztő, 3500 Nm-es nyomaték társul.

Az autó tisztán elektromos üzemmódban történő közlekedésre is képes, ám egyik nagy előnye, hogy a Jeskóhoz hasonlóan Flexfuel rendszert kapott, vagyis adott esetben etanollal, CO2-semleges metanollal, E85-ös, vagy a "legrosszabb esetben" normál (benzin) üzemanyaggal is futtatható. Az üzemanyagtól függően a sportautó akár 1000 kilométert is megtehet CO2-kibocsátás nélkül, ami a jövőre nézve mindenképpen egy remek jel.

Az autó súlya 1880 kilogrammot nyom, ami a vezérigazgató szerint 30 százalékkal kevesebb annál, mint amit a Gemera tisztán elektromos kivitelben nyomna. "Az elektromos autók nagyszerű találmányok, ám egyelőre nem áll rendelkezésre a megfelelő mennyiségű töltőállomás, ráadásul gyártani is nehéz belőle annyit, hogy az egész világnak jusson", nyilatkozta Koenigsegg.

Gemera
Koenigsegg Gemera

A cél az volt, hogy megmutassák, igenis lehetséges, hogy eltávolodjunk a fosszilis üzemanyagoktól úgy, hogy közben a belsőégésű erőforrásokat is megtartjuk.

Koenigsegg szerint hívhatjuk az autót Mega-GT-nek, ám az igazság az, hogy néhány hiperautónak is méltó ellenfele lenne, hiszen négyüléses kivitel ide vagy oda, a Gemera 1.9 másodperc alatt abszolválja a százas sprintet, miközben a gyártó szerint a 0-400-0 teszt is rekordközeli értéket mutatna. 

A karosszéria teljes egészében karbonból készült, amely nagyban hozzájárult a modell merevségének növeléséhez. Ahogyan a vezérigazgató fogalmaz: "A Gemera olyan stabil az Autobahn-on, mint egy tehervonat, mindemellett viszont a számos beállítási lehetőségnek köszönhetően a mozgékonysága is megmaradt, amit elsősorban pályahasználatok során kamatoztathat."

A sportautó elkészítése során a praktikusságról sem feledkeztek meg a mérnökök, és noha kétajtós kialakításról van szó, a felfelé nyíló ajtók olyan méretesek lettek, hogy a hátul helyet foglalók az első ülések előre döntése nélkül is kényelmesen beszállhatnak. Négy ember mellé időnként csomagok is társulnak, ám ez sem okoz gondot, ugyanis négy bőrönd is elfér az autóban, három elől, egy pedig hátul.

Hogy a Gemera hány példányban lesz elérhető, és pontosan milyen áron, azt egyelőre nem közölte a gyártó.

(Galéria a lap alján)

Galéria: Koenigsegg Gemera