A Genfi Autószalonra tervezett debütálást végül online formátumban oldotta meg a Mercedes, ám ez mit sem vesz el a modell és a gyártó érdemeiből.

Négy évtizednyi pályafutása alatt a E-osztály átesett már néhány frissítésen, és bár ezek közül több is csak enyhe mértékű volt, a mérnökök legutóbbi munkájának köszönhetően most olyan érzésünk lehet, mintha egy teljesen új-generációs modellt mutattak volna be. Az 1946 óta kiszállított több mint 14 millió szedán és kombi egyfajta intézménynek számít már a gyártó történetében, ami pedig külön kiemeli a legújabb érkezőt, az az a tény, mely szerint az újdonság már a jövőben érkező E- és S-osztály egyes stílusjegyeit is előrevetíti.

Plug-in hibrid hajtáslánc

Az új első és hátsó lökhárítók, a frissített fényszórók és a szintén áttervezett hátsó lámpák mellett fontos újítás történt a motorháztető alatt is, oda ugyanis igény esetén már egy hibrid rendszer is kérhető. Mi több, egészen pontosan hét plug-in hibrid kivitel közül választhatnak a vásárlók, ebbe természetesen a szedán és kombi változatok is beleszámítanak. Az E 300 verziót választók egy belsőégésű dízelmotorral és egy villanymotorral vihetik majd haza a modellt, amelynek teljesítményét a gyártó 306 lóerőben határozta meg. Az E 300 e variáns esetében a dízelmotort egy benzines egység váltja, a teljesítmény pedig 320 lóerőre nő, a különböző karosszériakivitelek természetesen itt is elérhetők.

Széles motorválaszték

Közelebbről megvizsgálva a benzinmotorokat kiderül, hogy azok teljesítménye 157 és 367 lóerő körül alakul, míg dízelek esetében a 160 és a 330 a két határszám. A négyhengeres, 2 literes benzinmotor 272 lóerős változata egy mikro-hibrid rendszerrel is rendelkezik, emiatt pedig az ilyen erőforrással szerelt modellek az „EQ Boost”  by Mercedes jelzést is megkapják, ám a rendszer a korábbi 14 helyett immár 20 extra lóerőt jelent. A Mercedes a 9G-Tronic duplakuplungos váltó esetében is végzett némi fejlesztést, amely immár tökéletesen kompatibilis a mikro-hibrid rendszerrel.

Vezetéstámogató rendszerek

Természetesen az utastér sem úszta meg változtatások nélkül, a legszembetűnőbb módosítás pedig az új, multifunkcionális kormánykerék és az MBUX rendszer legújabb verziója lett. A nagy méretű szedán nyilvánvalóan a vezetéstámogató rendszerek teljes tárházát felvonultatja, többek között van adaptív tempomat, sávtartó asszisztens, holttér-figyelő, jelzőtábla-felismerő és félautomata vezetés is a városi dugóban, ahol a limit a 60 km/órás sebesség.

Azoknak sem kell már aggódniuk, akik rettegnének attól, hogy szeretett autóját ellopják, hiszen a Mercedes az „Urban Guard” névre keresztelt rendszert is beépítette a E-osztályba. A rendszer részeként van vontatásvédelem, amely vizuális és hangjelzéseket is küld abban az esetben, ha a pozíció megváltozik. Szintén jelez a rendszer, ha az autóba illetéktelenek jutnak be, de akkor is, ha parkolás közben ütköznek vele. Az értesítések a Mercedes-me applikációra érkeznek, így ennek letöltése mindenképpen ajánlott lesz.

Az E-osztály szedán és kombi változata a Mercedes sindelfingeni üzemében kerül legyártásra Németországban, ugyanazon a gyártósoron, ahol a CLS és a négyajtós Mercedes-AMG GT Coupé is készül. Hogy pontosan milyen áron kívánják majd értékesíteni az újdonságokat, arról egyelőre nem ejtett szót a gyártó.