Az Alfa Romeo Giulia GTA visszatért. A Genfi Autószalonon kellett volna, ahol a legszebb darabok egyike lehetett volna, de a koronavírus miatt marad a netes bemutató a gyártó 110. születésnapjára készült darab számára. Már régebben bejelentették érkezését, de sokáig eltűnt szem elől, hogy aztán a semmiből előtűnve bemutatkozzon.

A GTA rövidítés a Giulia Sprint GTA-val született meg, amely a GT-ből eredt, de könnyebb aluminiumvázat, és több motorerőt kapott. A recept a Giulia Quadrifogliónál esetében is ez, amikor a GTA kifejlesztéséről beszélünk, kivéve, hogy kettő verzió lesz belőle: A „normál” GTA, és a még annál is keményebb GTAm.

Mindkettő egy kb. száz kilós fogyókúrán esett át (1520 kilósak), amit elsősorban a szénszálas elemek tömkelegének köszönhetnek. A motor egyes elemei, az ajtók és a felfüggesztések aluminiumból vannak, a GTAm ablakai pedig a Lexan nevű műanyag-granulátumból. A GTA-recept első hozzávalója tehát kipipálva, a második pedig a több kraft: Ezt a klasszikus 2,9-literes V6-os biturbó szállítja, ezúttal már 540 lóerővel, ami 2,82 kilót jelent lóerőnként – ez versenyautókra jellemző szám.

Ennek megfelelően az Alfa Romeo Giulia GTA 3,6 mp alatt abszolválja a százra gyorsulást, három tizeddel gyorsabban, mint a Quadrifoglio, amelynek 307 km/h-s végsebessége már ott is bőven elég volt, itt egyelőre nem közölték, mivel számoljunk. Az ötajtós kivitelt megtartó GTA a szemnek is tetszetős darab (lásd galériánkat a lap alján), az új külső nem csak baljósabb, aerodinamikailag is sokat segít a V6-osnak.

Ebben pedig a Formula-1-ben tevékenykedő Sauber Engineering járult közre, akikről a nevét is kapta a kasztni. Az aktív aerodinamikai elemeknek hála a Giulia GTA nagyobb tempónál is biztosan ragad az aszfalthoz, elsősorban az oldalküszöböknek, a hátsó spoilernek és az első splitternek van ehhez köze. Utóbbi kettő a GTAm verziónál nagyobb, mint az alapon.

Az Akrapovic hátsó diffúzorból kikandikáló kipufogói várhatóan remekül fognak szólni, de a 20 colos alufelniket sem becsülnénk le. Ezeken felül egyéb, kevésbé szembeötlőbb változások is vannak, mint az 50 mm-rel szélesített tengelyek, vagy a teljesen átalakított felfüggesztés. A váltóról nem lehet tudni jelenleg semmit, de a korábbi vázlatok alapján a ZF nyolcsebességes automatája fog bekerülni. A meghajtásról sem esett szó, de meg lennénk döbbenve, ha az Alfa most mondana le a hátsókerék-meghajtásról.

A fő különbség a külső elemeken felül a GTA és a GTAm között az utastérben található. Előbbiben megmarad a négyüléses felállás, utóbbiban a hátsó sort azonban kikapták, és egy bukókeretre cserélték, amitől még merevebb lesz az autó. A GTAm ezzel jelzi, elsősorban pályákon ildomos használni, de cserébe belül még a bukósisaknak is van helye, és beépített poroltókat is raktak bele. Aggódni nem kell, közutakon is engedélyezett az autó használata azért.

A Giulia GTA és a GTAM lesz az Alfa Romeo jelenlegi felállásának csúcsai, melyek nem csak kinézetükben, de számukban is exkluzívak lesznek: Mindkettőből 500 darab lát majd napvilágot. A mai nappal le is lehet őket foglalni, aki így tesz, az nem csak az autót, de egy teljes versenyzői felszerelést (sisak, overál, kesztyű, és cipő), illetve az Alfa Romeo sofőrakadémiájának egy kurzusára szóló meghívót is hazavihet.

(Galéria a lap alján)

Modell Alfa Romeo Giulia Quadrifoglio Alfa Romeo Giulia GTA
Motor 2,9 literes biturbós benzines V6 2,9 literes biturbós benzines V6
Teljesítmény 510 LE 540 LE
Nyomaték 600 Nm N/A
0-100 gyorsulás 3,9 mp 3,6 mp
Végsebesség 307 km/h N/A
Tömeg N/A 1.520 kg
Ár 86.500 euro N/A

Az Alfa Romeo Giulia GTA körül sokáig akkora csend volt, hogy azt hittük, meg sem érkezik, most azonban itt van, és pengébben néz ki, mint gondoltuk.

 

Galéria: Alfa Romeo Giulia GTA e GTAm