Szerencsére az autó három utasa szerencsésen megúszta az esetet.

Egy BMW 316i kapott lángra Athénban még múlt csütörtökön. A jelentések szerint a tűz a motortérben keletkezett. Bár az autó három utasa sértetlenül megúszta az esetet, a kocsi teljesen kiégett.

Az autót a lángok az A6-os jelű autópályán emésztették el az athéni repülőtér felé tartó sávban, két nő és egy kisgyerek utaztak benne, akik mind jól vannak.

Egy helyszíni jelentés szerint a sofőr az autópályán egyszer csak azt vette észre, hogy a BMW nem reagál a gázadásra. Amikor fékezni próbált, kiderült, hogy az sem működik.

Ekkor vette észre a motorháztető alól előcsapó lángnyelveket, és végül a kézifék segítségével sikerült a leállósávban leállítani a kocsit, ami aztán szép csendben porrá égett ott.

A tűzoltók és a rendőrök hamar a helyszínre siettek, ennek köszönhetően a forgalom hamar normalizálódott a sztrádán.

Nem árt megjegyezni, hogy Európa szerte problémát okoznak a gyúlékony BMW-k, hazánkban is volt már hasonló eset.

Eddig azonban elsősorban dízeles példányokkal kapcsolatban jelentek meg hasonló hírek, míg a mostani eset egy benzines 316i-vel történt, ami komoly aggály lehet a BMW-tulajdonosok számára.


A BMW M, avagy a BMW motorsport részlege már évtizedek óta szállítja a németeknek a megbízható izomautókat. Az alábbi videóban egyik legújabb modelljük, az M2 CS mutatkozik be.